Az argentin válogatott szövetségi kapitánya még nem döntött a jövőjéről

A Copa América sorsolásán jelen volt az argentin válogatott bizonytalan sorsú szövetségi kapitánya, aki a jövőjéről is beszélt…

(Photo by Eva Marie Uzcategui/Getty Images)

Az argentin válogatott szövetségi kapitánya, Lionel Scaloni először állt újra a nyilvánosság elé azt követően, hogy a múlt hónapban kilátásba helyezte a lemondását a brazilok legyőzését követően:

“Azért vagyok itt, mert még mindig én vagyok az edző, de még mindig gondolkodom a döntésemen. Azt mondtam, szükségem van időre gondolkozni, és még mindig ebben a periódusban vagyok. A játékosok nagyon jól teljesítenek, és olyan edzőre van szükségük, akiknek minden vágya és energiája a maximumon van.”

“Mindig is kiváló kapcsolatom volt Tapia elnök úrral. Az egész helyzet kizárólag rajtam és az edzői stábon múlik, a válogatott jövőjét tartjuk szem előtt. Messivel és Tapiával is jó hangulatban beszélt a brazilok elleni mérkőzés után a helyzetemről” – tette hozzá a szövetségi kapitány.

A 45 esztendős tréner 2018 augusztusa óta 67 mérkőzésen vezette az Albicelestét, amely ebből 46 találkozót megnyert 15 döntetlen és hat vereség mellett. Menet közben az argentin válogatott három és fél éven át, 36 mérkőzésen át veretlen volt a vb-nyitómeccséig. Scaloni regnálása alatt a “gauchók” megnyerték a 2021-es Copa Américát, valamint 2022-ben az Interkontinentális szuperkupát és a világbajnokságot.

A kiszivárgott híresztelések szerint jó esély mutatkozhat arra, hogy a jövő nyári Copa Américán még Scaloni irányítsa az argentin válogatottat, további sorsáról vélhetően majd a kontinensviadal után születhet döntés.

 

További dél-amerikai, főleg argentin labdarúgással kapcsolatos folyamatos, naprakész hírekért kövesd rendszeresen a Futballtangó oldalt!

fociclub

A Az argentin válogatott szövetségi kapitánya még nem döntött a jövőjéről bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.