Az artista Marics Krisztina a fitnesz felé fordult

Marics Krisztina a mindennapokban cirkuszi artistaként kápráztatja el lélegzetelállító mutatványaival a közönséget, és amikor a koronavírus-járvány hosszú időre ellehetetlenítette ezt, a fitnesz világa felé fordult, és azóta két versenyen is megmérettette magát.

Marics Krisztina karikás gyakorlata a cirkuszban

Gondolom, ezerszer megkérdezték már: miért és hogyan lesz valaki cirkuszi artista?

– A főiskolán testnevelés és magyar szakon végeztem, de akkor úgy éreztem, túl kötött a tanári pálya nekem, és vágytam valami kalandosabbra. Az interneten találtam egy hirdetést, hogy egy akrobata artista partnert keres a duószámához, és végül itt találtam meg a helyem. A partneremmel, Budai Lászlóval, öt éve kezdtünk együtt dolgozni, és már a magánéletben is egy párt alkotunk. A társakrobatika után, (ami a Golden Pyramid csapatnevet viseli) jött a rúdsport és a légikarika.

A légi karikát kezdetben az ikertestvéremmel duóban adtuk elő, így általam és Laci által ő is bekerült a cirkuszba. Mondani sem kell, a gyakorlatok során mennyire fontos a bizalom, és amikor elmegyünk dolgozni egy-egy szezonra, akkor tényleg úgy élünk, mint egy nagy család.

A fitnesz viszont nagyon más világ, mint a légtorna: miből fakad ez a fajta rajongás?

– A koronavírus-járvány a cirkuszt egy időre teljesen letarolta, így jött képbe a fitnesz, először hiánypótlóként, és azért is kezdtem bele, mert szerettem volna a porondon is még fittebben kinézni. Nagyon sokáig idegenkedtem a súlyzós edzéstől, mert ahogy sok más nő, én is féltem, nehogy túl izmos legyek. Na, persze, azóta tudom, hogy ez nem megy olyan könnyen.

– Eleinte túl monotonnak tartottam az edzéseket, ám idővel rájöttem, hogy ez is ad némi pluszt, sőt a gyakorlatok mentálisan is erősítenek, és azóta nagyon megszerettem a súlyokat.

– Szerencsés voltam, mert édesapám segített abban, hogy otthon a pincében kialakítsunk egy kis házi konditermet, amelyben a legszükségesebb eszközökkel sőt gépekkel edzhetek, így otthon tudtam készülni. Ehhez először egy személyi edző hölgyet kértem fel, de nem vállalt versenyfelkészítés, ám az ajánlása alapján lett Jenei István a trénerem. Ő egy felmérés után online küldte az edzéstervet, ami heti öt-hat tréninget tartalmazott. Emellett a táplálkozásom is megváltozott, de diétázni csak az első verseny előtt három héttel kezdtem.

Ha már a versenyek… Adva van a kérdés, hogyan sikerültek a megmérettetések?

Két versenyen is indultam, az első május tizenötödikén volt, a másik rá egy héttel, az előbbi egy IFBB verseny volt, a második egy WABBA szervezésű Hercules Olimpia. Először csak egy kategóriában indultam, a Bikini True Novissban, amelyben több mint húszan voltunk, és ez volt a legnépesebb kategória. Itt hetedik lettem, de nem voltak elvárásaim a helyezésekkel kapcsolatban, így csalódott sem voltam. A másodikra már két kategóriában is neveztem, és az egyikben sikerült negyedik, a másikban ötödik helyet elérnem, ami már éremmel is járt, mivel itt az első hat versenyzőt díjazzák. Ezen a versenyen már sokkal magabiztosabbnak éreztem magam, az elsőn még kevésbé mozogtam otthonosan ebben a világban.

Merre tovább a jövőben?

Szeretném a cirkuszi akrobatikát addig csinálni, amíg lehet, és mellette most már a fitneszt is folyatni akarom, nagy álmom, hogy egyszer profiként léphessek színpadra. Egyszer egy óceánjáró hajóra is szeretnék kijutni, mint fellépő artista, szóval, tervem van bőven, aztán meglátjuk, mi lesz belőle.

(csupasport.hu)