Az Atlético radarján a Boca Juniors tehetséges középpályása – sajtóhír

Spanyol sajtóinformációk szerint az Atlético Madrid hamarosan Diego Simeone újabb argentin honfitársával erősíthet…

(Photo by Manuel Cortina/SOPA Images/LightRocket via Getty Images)

A Marca információi szerint az Atlético Madrid kiszemelte magának a Boca Juniors tehetséges középpályását, Equi Fernándezt, akit megkörnyékezhetnek a nyári átigazolási időszakban.

A 21 éves védekező középpályás 2021-ben néhány mérkőzésen már szóhoz jutott nevelőegyesületében, majd 2022-ben a szintén első osztályú Tigrénél töltött kölcsön alatt játszott többet. Tavaly visszatért a Bocához, azóta pedig Jorge Almirón fiatalokra épülő csapatának egyik nélkülözhetetlen szereplője lett. Fiatal kora ellenére a középpálya motorja lett minden sorozatot figyelembe véve 42 mérkőzésen jutott lehetőséghez 2023-ban. Összességében eddig 63 meccsen játszott a Boca felnőtt csapatában.

Fernández 2019 óta állandó szereplője volt a különböző korosztályos argentin válogatottaknak, az U17-es korosztályban kontinensbajnokságon és világbajnokságon is szerepelt.

Az elmúlt hónapokban több európai csapat is érdeklődött iránta, többek közt az AC Milan, a Benfica, a Brighton & Hove Albion és a Liverpool gárdájával hozták őt hírbe.

További dél-amerikai, főleg argentin labdarúgással kapcsolatos folyamatos, naprakész hírekért kövesd rendszeresen a Futballtangó oldalt!

fociclub

A Az Atlético radarján a Boca Juniors tehetséges középpályása – sajtóhír bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.