Az ázsiai konföderáció vezetője Platinit támogatja

A bahreini sportvezető pénteken közleményben jelentette be, hogy az európai szövetséget (UEFA) irányító francia szakember mögé áll, szerinte ugyanis a FIFA-nak “olyan vezetőre van szüksége, aki tapasztalt, bölcs, és vissza tudja állítani a szervezet stabilitását.”

Platini mellett a libériai Musa Bility, a brazil Zico és a dél-koreai Csung Mong Jun, valamint legutóbb a trinidadi David Nakhid jelezte, hogy pályázik a tisztségre. A májusi tisztújító kongresszuson Joseph Blatterrel szemben alulmaradt Ali bin al-Husszein jordán herceg ugyancsak fontolgatja, hogy ismét megméreti magát a február 26-ára kiírt választáson.

Zico - fotó: EPA/Antonio Lacerda

Zico – fotó: EPA/Antonio Lacerda

A tisztújításra azért van szükség, mert a május 29-ei szavazáson ötödik ciklusára megválasztott Blatter június 2-án lemondott posztjáról. Akkor jelezte, hogy rendkívüli közgyűlés összehívását kezdeményezi, de az új vezető megválasztásáig ő látja el az elnöki teendőket.

A május végi kongresszus nyitónapját megelőzően, május 27-én hét magas rangú FIFA-tisztségviselőt tartóztattak le korrupció, zsarolás, csalás és pénzmosás vádjával. Velük együtt összesen 14 FIFA-tisztségviselőt és cégvezetőt vádolt meg az amerikai igazságügyi minisztérium bűnszövetkezet működtetésével, amelyhez több mint 150 millió dollárnyi vesztegetési pénz futott be.

Forrás: www.telesport.hu – RSS