Második helyen tovább

Négygólos vereséget szenvedett a svédektől a fiú U19-es kézilabda-válogatott a jekatyerinburgi világbajnokságon. A 30-26-os végeredmény a csoportmásodik helyet jelentette, a nyolcaddöntőben a norvégokat kell legyőzni.

Pusztai Viola Sokkolhatta a lengyeleket a dél-koreaiak játéka, hiszen 33-27-es vereséget szenvedtek a fiú U19-es kézilabda-világbajnokság csoportkörének utolsó fordulójában, ráadásul a nyolcaddöntőbe jutás is elúszott. A magyar csapat játékosainak arcára is kiült a döbbenet a csütörtöki 31-31-es döntetlen után, de a svédek elleni rangadón nyoma sem látszott az előző nap történt eseményeknek.

Olyannyira nem, hogy a skandinávoknak már az ötödik perc derekán időt kellett kérniük, hogy ne csússzon ki a kezükből a meccs. A kapitányi tanácsoknak meglett a foganatjuk: egyenlítettek. A sárga-kékeknek egyébként remek a csapatszellemük, a kispadon ülők is együtt éltek a játékkal, s egy emberként ugrottak fel, ha a pályán lévő társak betaláltak.

A nyolc közé jutásért a norvégokat kell legyőzni Forrás: IHF

A nyolc közé jutásért a norvégokat kell legyőzni  •  Forrás: IHF

A magyarok meg mintha olvasnák egymás gondolatát, olyan passzokat adtak egymásnak. Különösen a beállós Füzi Dániel kapott csettintést érdemlő zsugákat, a taps pedig általában járt a befejezésért. Azért már kevésbé, hogy a magyar csapat játéka úgy hullámzott az első félidőben, mint az előrejelzések szerint a Balaton fog a vasárnapi vihar alatt. A sok technikai hiba sok svéd gólt szült, így az ellenfél 13-12-es vezetésével mehettek a felek a szünetre.

A második játékrész eleje újra a magyaroké volt, Juhászék alig két perc alatt visszavették a vezetést. De onnan mintha hegyen kellett volna felfelé menni, és az a svédeknek ment jobban. El is húztak három góllal, de akkor új erőre kaptak a fiúk, s Pásztor Imre védése, majd Hanusz Egon bravúros labdaszerzése is arra utalt: még nem lefutott a meccs.

Azonban csak az egyenlítés sikerült. A svédek újra magasabb fokozatra kapcsoltak, szilárd hatosfalat építettek a kapujuk elé, amelyet csak ritkán tudtak áttörni a magyar játékosok. Bár a csoportelsőséghez a döntetlen is elég lett volna, végül a 30-26-os vereség a második helyet jelentette, s azt, hogy a nyolcaddöntőben a norvégokat kell legyőzni a nyolc közé jutásért.

Gyurka János szövetségi edző a mérkőzés után mondta el honlapunknak:

− A svédeknek jobb, érettebb a csapata, stabilabb teljesítményre képes, mint a miénk. Ha jobban figyelünk az első félidőben, akkor kézben tarthattuk volna a meccset. Az elején megleptük őket, de a végjáték nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna. Egyoldalúvá vált a játékunk, csak a bal oldal jelentett veszélyt a kapura. Hiányoztak az átlövések, a hatosról lőttük a gólokat, miközben a svédek szinte hiba nélkül játszottak, legalábbis kevesebbel, mint mi. Náluk mindegyik poszton azonos képességű játékosok szerepeltek, míg nekünk gondot okoz, ha cserélnünk kell. A nyolcaddöntőben a szintén az északi kézilabdát képviselő norvégok következnek, nagy testű játékosaik vannak, az ötletes kézilabdát játszó spanyolok csupán az utolsó percekben nyertek ellenük. Nem szeretnénk a 9-16. hely valamelyikéért játszani, mindent megteszünk, hogy elérjük, amiért jöttünk.

FIÚ U19-ES KÉZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG, JEKATYERINBURG
A-csoport, 5. forduló
MAGYARORSZÁG−SVÉDORSZÁG 26-30 (12-13)
Játékvezetők: Kiszeljov, Kjasko (oroszok)
A további mérkőzéseken:
Chile-Szerbia 19-32 (6-18)
Dél-Korea-Lengyelország 33-27 (14-12)
A csoport végeredménye: 1. Svédország 9 pont, 2. Magyarország 7, 3. Szerbia 6, 4. Dél-Korea 5, 5. Lengyelország 3, 6. Chile 0

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS