Az Eger az OSC-t is kipipálta és lepipálta

ZF-Eger-OSC-feherkalman

Az első negyedben még álmoskás volt az Eger az OSC ellen, de aztán belelendült a mérkőzésbe. Sikerével a hevesi együttes már másodiknál rosszabb nem lehet a középszakasz végén a tabellán.

ZF-Eger-OSC-feherkalman

Jó játékkal az Eger otthon tartotta a három pontot (Fotó: egrivizilabda.hu/Fehér Kálmán archív)

Két parázs ütközetet is rendeznek a felsőház középszakaszának 6. körében. Első ilyen mérkőzés az Eger-OSC találkozó volt.

A mérkőzés elején Decker szerezte meg a vezetést a hazaiaknak, épp kiegyészült a vendég csapat, mikor világbajnokunk a jobb oldalra tuszkolta be a labdát. A válasz nem váratott sokáig magára, hiszen fél percen belül Salamon egalizált. A továbbiakban nem született találat, így az első negyedben 1-1 állt az eredményjelzőn. A második nyolc percben Német Toni villant. Centerből, ráadsul akcióból, 1-2. A továbbiakban három egri gól is jött, Hosnyánszky majd ismét Decker volt eredményes, hogy aztán Angyal húzzon be egy fórt, 4-2. A hajrában még egy-egy gólt láthatott a nagyérdemű, így 5-3 állt a nagyszünetben a táblán.

A fordulás után Milos Csuk majd Csucskovics révén már néggyel ment a hevesi alakulat. Az előnyeit remekül kihasználó hazaiak így megnyugtató előnyre tettek szert. A záróakkordban is villogott a hazai gárda. Csucskovicsról szólt a nyolc perc első fele, hiszen kettőt is hintett. Míg a másik oldalon Juhász pattintott be a kapufánál a labdát, majd Salamon hozta négyre a vendégeket, 10-6.

Négygólos sikerével az Eger már nem végezhet a második helynél rosszabb pozícióba a középszakasz vége után.

A Férfi Ob I., (középszakasz) 6. fordulójának nyitányán:

ZF-Eger-A-HID OSC Újbuda 10-6 (1-1, 4-2, 3-1, 2-2)
Gólszerzők: Csucskovics 3, Decker Á. 2, M. Csuk 2, Hárai 1, Angyal 1, Hosnyánszky 1 ill. Gór-Nagy 2, Salamon 2, Német T. 1, Juhász 1

További program:

Felsőház:

18:00 FTC PQS Waterpolo-Szolnoki VSC

18:00 PannErgy-MVLC-VasasPlaket

18:00 ContiTech Szeged Diapolo-MKB-Euroleasing-BVSC

A felsőház állása:
1. Eger 55 pont
2. Szolnok 54 pont
3. OSC 47 pont
4. FTC 40 pont
5. Miskolc 33 pont
6. Szeged 27 pont
7. BVSC 26 pont
8. Vasas 22 pont

Alsóház:

17:00 Debrecen VSE-Racionet H

17:00 Kaposvári VK-PVSK Mecsek-Füszért

18:00 Metalcom-Szentes-EBP Tatabánya

19:00 UVSE-KSI SE

Az alsóház állása:
9. Honvéd 35 pont
10. Pécs 29 pont
11. Kaposvár 22 pont
12. Debrecen 20 pont
13. Tatabánya 14 pont
14. UVSE 13 pont
15. Szentes 7 pont
16. KSI 0 pont

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS