Lapadula nem fog ünnepelni, ha betalál Pescarában

Gianluca Lapadula, a Milan olasz csatára nyilatkozott a közelgő Pescara elleni mérkőzésről és elmondta, amennyiben gólt szerez a következő fordulóban, a korábbi csapata iránti tiszteletből nem fog ünnepelni.

“Ez egy nagyon különleges mérkőzés lesz számomra. Erősen kötődöm a városhoz és a régióhoz, hiszen sok időt töltöttem a Teramóban és a Pescarában. Ha gólt fogok szerezni ellenük, akkor nem ünnepelek. Emlékszem az első gólomra, amelyet sarokkal szereztem Palermóban. Nagyon izgalmas pillanat volt és az a gól sokat jelent nekem.”

“Sokat fejlődöm a Milannál, emberileg és játékosként egyaránt. Ezen a héten az erőnléti állapotom javításán dolgoztam. Azt gondolom, hogy a csapategység a mi erősségünk és ezt a Genoa ellen is bizonyítottuk. Kiválóan teljesítettek azok a játékosok, akik visszatértek a kezdőcsapatba, például Mati Fernandez. Örülök a góljának.”

“Minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy sikerüljön kiharcolni a nemzetközi porondon való indulást. Biztos vagyok benne, hogy ilyen hozzáállással nagy eredményeket érhetünk el. Minden adott, hogy ott legyünk az Európa ligába és remélem, hogy hamarosan megszerzem az első gólomat a nemzetközi porondon is.” – tette hozzá Lapadula.

A Milan április 2-án, szombaton a Pescara otthonába látogat az olasz bajnokság 30. fordulójában.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS