“Az első akadálynál összeomlottunk”

Alessio Romagnoli, a Milan csapatkapitánya szerint kevesebb beszédre és több kemény munkára van szükség a Fiorentina elleni vereség után.

Vasárnap szezonbeli negyedik vereségét is elszenvedte a Rossoneri, miután hazai pályán 3-1-re kikapott a Fiorentinától. A szurkolóknál is betelt a pohár, a meccs hajrájában a Curva Sud szektorai kiürültek és a transzparenseket is eltávolították.

“Az ilyen esetekben nincs sok mondanivaló. Együtt kell dolgoznunk. Fejlődnünk kell, a csapatnak soha nem szabad feladnia. Az első akadálynál összeomlottunk, nem voltunk egységesek és mindent elrontottunk.” – nyilatkozta Romagnoli.

“Vállaljuk az összes felelősséget, minden a mi hibánk. Nagyon csalódottak vagyunk, mert a Torino elleni meccs után azt gondoltunk, hogy tehetünk egy lépést előre, de ez nem sikerült. A nehézségek leküzdése érdekében egységesnek kell maradnunk. Be kell bizonyítanunk, hogy a problémák ellenére egy csapat vagyunk. Dolgoznunk kell, csendben és együtt. Teljes mértékben az edző mellett állunk, ez nem kérdés. Remélhetőleg a következő mérkőzésen jól fognak menni a dolgok.”

Marco Giampaolo mérkőzés utáni nyilatkozata ide kattintva olvasható.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS