Az első egyéni VK-érem

Az átszállással és a reptéri várakozással együtt 16 órás utazást követően érkezett haza kedd délután Salt Lake Cityből a magyar rövidpályás gyorskorcsolya-válogatott. A magyar csapat pazarul szerepelt az idei első két Világ Kupa-viadalon, az összesített mérlege két arany-, egy ezüst- és három bronzérem.

STJ „Azt hiszem, akkor nehezebb átállni, amikor az ember hazaérkezik az amerikai földrészről. De most lesz egy kis időnk pihenni, ha nem is túl sok, hiszen a Világ Kupa-sorozat rövidesen folytatódik” – ezt mondta honlapunknak Liu Shaoang, a magyar rövidpályás gyorskorcsolya válogatott 18 éves csillaga nem sokkal azt követően, hogy a delegáció kedd délután megérkezett a Ferihegyi repülőtérre. A short track-csapat tagjai remek hangulatban léptek ki a tranzitból, ami nem is csoda, hiszen a VK idei első és második állomásán, vagyis Calgaryban és Salt Lake Cityben összesen két arany-, egy ezüst- és három bronzérmet gyűjtöttek be. A Kanadában érmet szerzők között volt Liu Shaoang is, aki 1000 méteren eddigi legjobb egyéni eredményével (1:23.600 perc) harmadik lett, s emellett testvére, Liu Shaolin Sándor, valamint Burján Csaba és Oláh Bence társaságában tagja volt az aranyérmes váltónak is.

„A bronzmedál pályafutásom első Világ Kupa-érme, ezért különösen örülök neki, de legalább annyira kedves számomra a váltóarany is – mondta az Ádónak becézett Liu Shaoang, akit a szövetség sajtófőnöke, Holub Katalin közreműködésével sikerült még a repülőtéren megszólaltatnunk. – Csapatban nem ez az első VK-sikerünk, lassan már elvárás lesz velünk szemben, hogy minden Világ Kupáról hozzunk haza legalább egy váltóaranyat. De ez kellemes teher, mert azt jelenti, hogy megint sikerült előbbre lépnünk, s még erősebbek, még egységesebbek vagyunk.”

Két éremmel kezdte az idei VK-szezont

Két éremmel kezdte az idei VK-szezont

A két Világ Kupa-viadal közül Ádónak a kanadai sikerült jobban. S nem csupán azért, mert kétszer dobogóra állhatott, hanem azért is, mert influenzás lett, így Salt Lake Cityben már nem teljesen egészségesen robogott a jégen. A calgary-i pályát, illetve annak jégfelületét ráadásul mostanra tökéletesen kiismerték a magyar versenyzők, hiszen a nyáron három héten át ott készültek a versenyszezonra.

„Kemény munkát végeztünk, s ennek már az első két VK-állomáson élvezhettük a hasznát. Úgy érzem, a riválisok is egyre inkább tisztelnek minket, számolnak velünk, s úgy tekintenek ránk, mint akik harcban állnak a dobogós helyekért. Ez a mi sportágunkban, ahol nem kizárólag a gyorsaság számít, hanem folyamatosan meg kell küzdeni a pozíciókért, minden egyes centiméterért a jégen, ez korántsem mellékes.”

Az ISU Világ Kupa-sorozata a Távol-Keleten folytatódik. December 9–11. között a kínai Sanghaj, majd december 16–18. között a dél-koreai Gangneung lesz a házigazda.

Egyre kevésbé lesz meglepő a magyar siker

Egyre kevésbé lesz meglepő a magyar siker

„Az apai nagypapám Kínában él, ám ő sajnos nem tud eljönni a versenyeinkre, az édesanyám testvére viszont, aki odakint dolgozik, ha ideje engedi, a helyszínen drukkol nekünk. Kínában nemcsak azért szeretek versenyezni, mert az édesapám révén a testvéremmel Liu Shaolin Sándorral együtt ezer szállal kötődünk az országhoz, hanem azért is, mert rendre népes közönséget vonz egy-egy VK-viadal, és így remek hangulatban versenyezhetünk.”

Ádó szeretné folytatni a Calgaryban elkezdett sikersorozatot, ugyanakkor elsősorban már a 2018-as phjongcshangi téli olimpiára összpontosít. Pontosabban annak a kvalifikációs sorozatára.

„Az első és legfontosabb feladat az indulásra jogosító kvóta megszerzése, ha ez sikerül, akkor lesz majd érdemes arról beszélni, hogy ki milyen terveket sző az ötkarikás játékok kapcsán.”

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS