Az első és a második találkozik az örökrangadón

A hét első felében a Magyar Kupa-döntőbeli szereplést kiharcoló két alakulat közül az Újpest Debrecen, a Ferencváros az MTK-val játszik – utóbbi a 30. forduló slágere, az örökrangadó, az első és a második helyezett találkozója. A Loki és a lilák csatája a harmadik és a negyedik helyezett randevúja.

PAKSI FC–VIDEOTON FC
(Április 16., szombat, 18.00)

A Paks kedden 1-0-ra kikapott az MTK-tól Dunaújvárosban, a legutóbbi 12 meccséből csupán hármat nyert meg, kettőt a Vasas, egyet éppen az MTK ellen. A hazai mérlege, tekintve, hogy mindhárom győzelmét Pakson aratta, valamivel kedvezőbb, december eleje óta hat mérkőzésen három győzelem, három vereség. Érdekes, hogy egyetlen vereségénél sem tudott gólt szerezni. Pályaválasztóként döntetlent legutóbb szeptember 26-án, a DVSC-Teva ellen játszott. A Videoton FC sincsen csúcsformában, március 5. óta hat bajnoki fordulóban mindössze egy győzelmet aratott. Vendégként augusztus elseje óta mindössze hét pontot szerzett, győzött decemberben Debrecenben, majd tavasszal négy pontot gyűjtött az albérletében, Felcsúton, a Puskás Akadémia vendégeként. A két együttes legutóbbi két paksi találkozóját (2015-ben) a hazaiak kapott gól nélkül megnyerték. A székesfehérváriak 2011. november 27. óta nem tudnak bajnoki mérkőzést nyerni az atomvárosban.

Ősszel két góllal nyert a Paks a Vidi ellen:

BUDAPEST HONVÉD–SZOMBATHELYI-SWIETELSKY HALADÁS
(Április 16., szombat, 18.00)

2015-ben és eddig 2016-ban három mérkőzést vívott egymás ellen a két csapat, s egyiket sem tudta megnyerni a pályaválasztó. Egy vasi döntetlen mellett mindkét gárda nyert egyszer idegenben. Legutóbb a Haladás Kispesten, a tavaszi nyitányon. Marco Rossi együttese szeszélyesen szerepel az utóbbi időben, hármas győzelmi sorozata után a legutóbbi két meccsét elveszítette. Tavasszal, a Bozsik Stadionban, a Haladás elleni vereség volt a nyitány, azóta ellenben, a Vasas elleni, botlást jelentő döntetlenen kívül háromszor is győzött. Mészöly Géza együttesének jó tavaszi rajtját nem követte hasonló folytatás, de a legutóbbi három mérkőzésén veretlen maradt, hét pontot gyűjtve kapaszkodott vissza a nemzetközi kupaindulásra esélyesek közé. Vendégként négy vereség után szerzett pontot Felcsúton, a Puskás Akadémia ellen.

A tavaszi nyitányon a Haladás nyerni tudott a Bozsik-stadionban:

VASAS–DIÓSGYŐRI VTK
(Április 16., szombat, 18.00)

Ahogy néhány más csapat is az OTP Bank Ligában, a Vasas is kétarcú. December eleje óta hazai pályán csupán a Ferencvárostól szenvedett vereséget, a további öt hazai bajnokijából négyet megnyert, egyen döntetlent játszott. A Diósgyőr tavasszal feljavult, a legutóbbi hat fordulóban csak a Ferencváros gyűjtött több pontot nála, de az idegenbeli mérlege nem olyan jó, mint a hazai. Vendégként tavasszal még nyeretlen, igaz, a legutóbbi négy meccséből hármon szerzett pontot. Idegenben 275 perce nem kapott gólt. A Vasas 2010-es kiesése óta is minden évben találkozott egymással a két csapat a különböző kupasorozatokban, illetve a mostani idényben kétszer a bajnokságban. Az angyalföldiek tíz mérkőzésből mindössze egy hazai Ligakupa-találkozót nyertek meg.

Októberben egy gól döntött a két csapat angyalföldi összecsapásán:

PUSKÁS AKADÉMIA–BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE
(Április 16., szombat, 18.00)

A kiesés ellen harcoló két gárda kétszer találkozott eddig hivatalos mérkőzésen. Mindkétszer a Békéscsaba győzött, ősszel pályaválasztóként, tavasszal vendégként. A felcsútiak a tavaszi nyitófordulóban a Diósgyőr ellen aratott győzelem óta mindössze egyszer, a Paks ellen tudtak nyerni. Pályaválasztóként 2016-ban öt mérkőzésen 2-2-1 a mérlegük. A legutóbbi két hazai találkozójukon döntetlenre végeztek. A csabaiak sokáig őrízték tavaszi idegenbeli veretlenségüket, négy találkozón hat pontot szereztek. Ám az utóbbi két meccset elveszítették, az MTK-tól Dunaújvárosban, a Haladástól Sopronban szerzett gól nélkül kaptak ki.

Ősszel nyerni tudott Felcsúton a Békéscsaba:

DVSC-TEVA–ÚJPEST FC
(Április 16., szombat, 18.00)

A harmadik és a negyedik helyezett találkozik egymással, a két csapat közül az egyiknek sikerült a hét eleji kupaelődöntő-visszavágó (az Újpest a békéscsabai döntetlennel továbbjutott), a másiknak nem. Ám a Groupama Arénában veszítő Lokiról szólva, noha legutóbbi idegenbeli bajnokiján nyert Pakson, érdemes megjegyezni, hogy hazai pályán sokkal veszélyesebb. 2016-ban öt bajnokit játszott eddig a Nagyerdei Stadionban, négyszer magabiztosan nyert (12-3-as gólkülönbséggel), csak a Bp. Honvédtól kapott ki. Az Újpest vendégként a 2016-os bajnoki mérkőzésein még nyeretlen, sőt a helyezéséhez méltatlanul gyenge a mérlege: 4 találkozón egyetlen szerzett pont. A lila-fehérek ugyanakkor a legutóbbi két debreceni fellépésükön döntetlent játszottak, a Loki az új aréna bajnoki premierjét jelentő, 2014. május 10-i meccs óta nem tudott nyerni Nebojsa Vignjevics együttese ellen pályaválasztóként.

Februárban 1-1-re végeztek a csapatok Debrecenben:

FERENCVÁROSI TORNA CLUB–MTK BUDAPEST
(Április 16., szombat, 20.30)

Az örökrangadón az első és a második helyezett találkozik a Groupama Arénában. A bajnoki cím már eldőlt, így csak az a kérdés a Fradi szempontjából, hogy mekkora előnnyel végez az élen. A kék-fehérek ellenben szeretnék megtartani a második helyüket, noha nemzetközi kupaindulásuk, nagy valószínűséggel, nem forog veszélyben még egy esetleges vereséggel sem. A két csapat egymás elleni párharcain az utóbbi időben mindig a pályaválasztó dominált, a legutóbbi kilenc hivatalos meccsen hazai győzelem született. Több mint hat éve, 2010. április 10. óta nem végeztek döntetlenre egymással. A Ferencváros az OTP Bank Liga 2015–2016-os idényében 15 találkozót vívott eddig a Groupama Arénában, a mérlege 13-1-1. Az MTK vendégként 14 meccsen van túl, a mérlege 2-6-6. A kék-fehérek 2002. szeptember elseje óta nem nyertek bajnoki mérkőzést a Ferencváros pályaválasztása esetén.

Az idény elején két góllal nyert a Groupama Arénában a Ferencváros:

Forrás: www.mlsz.hu – RSS