Május a finálék hava

Kialakult a serdülő-, ifjúsági és juniorbajnokság hatos döntőjének a mezőnye. A fiúk között a Dunaferr, a Kaposvár és a Szolnok, míg a leánycsapatok közül a BRSE, a Vasas és a Nyíregyháza mindhárom korosztályban fináléba jutott.

Lakner Gábor A korosztályos röplabda-bajnokság hatos döntőinek résztvevői már ismertek, a helyszíneket még keresi a szövetség, amely pályázatot írt ki a serdülő-, ifjúsági és juniordöntők lebonyolítására. Az időpontok adottak: a serdülők május 14-16-án, a juniorok május 20-22-én, míg az ifjúságiak május 27-29-én döntik el a bajnoki cím sorsát.

A juniorok középdöntőiről honlapunk is beszámolt, azóta az is kiderült, hogy a középdöntős csoportok második helyezettjei közül melyek szerepelnek a hatos fináléban. A fiúk küzdelemsorozatában gyakorlatilag a papírforma érvényesült, hiszen az alapszakasz első hat helyezettje jutott a fináléba, a rájátszásban a Dág és a Szolnok csatlakozott a Dunaferr, a Kecskemét, a Kaposvár és a Pénzügyőr együtteséhez.

röpiupA lányok bajnokságában a legnagyobb meglepetést az okozta, hogy az alapszakasz második helyén végző Röpke SE a középdöntőből nem tudta kvalifikálni magát a fináléba. A Gödöllő által meglepett kecskemétiek a rájátszásban javítottak, szettveszteség nélkül nyerték meg mindhárom mérkőzésüket. A második továbbjutó hely sorsa a második meccsen dőlt el, amelyen a Nyíregyháza 3-0-ra legyőzte a tavalyi ezüstérmes Kaposvárt. A Röpke SE és a Nyíregyháza a BRSE, a Vasas, az MTK és a Gödöllő csapatával találkozik a döntőben.

Az ifjúsági fiúbajnokságban egyetlen eltérést láthatunk a juniordöntőbe jutott csapatokhoz képest. A Dunaferr, a Szolnok, a Kecskemét, a Kaposvár és a Pénzügyőr az ifjúságiak között is finalista, mellettük a Kazincbarcika harcolta ki a részvételt. Egyetlen változás van az ifjúsági leánybajnokságban is, a Gödöllő, a BRSE, a Vasas, a Nyíregyháza és az MTK mellett az UTE a hatodik döntős.

A Dunaferr, a Kaposvár és a Szolnok a serdülőfiú-bajnokság fináléjában is részt vesz, a Pénzügyőr a második korosztályában döntőzik, a KESI és a MAFC ugyanakkor ebben versenysorozatban döntős egyedül. A serdülőleány-bajnokságban a már ismert csapatokhoz – a háromszor döntőző BRSE, Nyíregyháza, Vasas és a duplázó UTE – mellé az EVSI és a Nyugat-Balatoni RSE csatlakozott.

A korosztályos bajnokságok döntőire kiírt pályázati felhívásokat – az elbírálás szempontjaival együtt – a szövetség honlapján lehet elérni.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS