Az érintés csodája – Ayurvédikus elveken alapuló masszázsok

Vital.jpgA masszázst évszázadok óta alkalmazzák. Szinte minden ősi kultúrában megmasszírozták a vadászatra vagy csatába induló harcosokat, de éppúgy alkalmazták betegségmegelőzés vagy gyógyítás céljából is. Indiában már 2500 éve is az egyik legfontosabb gyógymódnak tartották a masszázst, az egészséges táplálkozás, a testgyakorlás és a lazító módszerek mellett.

Az indiai emberek másképp viszonyulnak a testükhöz, mint a modern, iparosodott világban élők. Amit a nyugati országokban most kezdenek újra felfedezni, az náluk ősidők óta természetes. Az indiai csecsemő és gyermekágyi masszázs ajurvédikus elveken alapul. Az ajurvéda egy életfilozófia, szó szerint az élet tudományát jelenti. Célja, hogy megmutassa a tökéletes egészség felé vezető utat. Ezen egészségtan abból indul ki, hogy a külső feltételek (éghajlat, földrajzi viszonyok) és a belső feltételek (alkattípus) együttesen határozzák meg a személyre szabott kezeléseket. A speciális technikák mellett kiemelkedő szerep jut a masszázsolajoknak, és a kezelés során felhasznált különböző tradicionális gyógynövényes készítményeknek. Az olajok és gyógynövények kiválasztása mindenkinél egyénileg történik. Egészségi állapotunk, életkorunk, és egyéb tényezők alapján kiválasztott, személyreszabott masszázskezelést kapunk. A masszázsmozdulatok kezelésenként különböznek, de sorrendjük nagyon fontos. A legtöbb masszázsfajtát egyszerre két masszőr végzi, szinkronban. A kezelések alapjául szolgáló alkattípust a három energetikai hatóerő (a dosák) működése határozza meg. E három hatóerő –Kapha: a föld, stabilitás. Pitta: a tűz, dinamikus erő. Vata: a könnyed, mozgékony, légies– mindenkiben más-más arányban van jelen. Ezek irányítják az ember valamennyi testi és szellemi folyamatát, hatást gyakorolnak a személyiségre. Az ajurvéda arra törekszik, hogy e tényezőket egyensúlyban tartva, fennmaradjon az egészség ideális állapota.
Az indiai babamasszázsnak ősi hagyományai vannak. Ezt a tudást az anyák adják tovább generációról generációra lányaiknak, a mesterek pedig tanítványaiknak. A kezelés folyamatát részletesen mutatják be Sustura (i.e.600) és Vagbatha (i.sz.700) indiai orvosok feljegyzései. A babák masszírozásán túl ayurvédikus elveken alapuló, speciális kezeléseket alkalmaznak az anyákon szülés után és az újszülöttön, közvetlenül megszületésüket követően.

A gyermekágyas anya ápolása
Az anyákon közvetlen a szülés után has- és hátmasszázst végeznek, ezzel csökkentik az izomfájdalmakat, erősítik a szöveteket. Ehhez általában kurkumaolajat vagy bala-olajat használnak. Ezután az anyát lemossák, és ha elég erős meg is fürdetik fertőtlenítő és sebgyógyító hatású vízben. Majd gyógynövényekből készült gombócokat etetnek vele, melyek a méh tisztulását, regenerálódását segítik. Végül tejképző, vértisztító és szélhajtó gyógynövények füstjét lélegzi be. Az eredeti vitalitás visszanyeréséhez hat hétre van szüksége az anyá-nak. Ebben az időszakban nyugalomra van szüksége, és szigorú táplálkozási szabályokat kell betartania. Ezenkívül naponta kell vitalizáló masszázskezeléseket végezni.

Az újszülött fogadása
A köldökzsinór elvágása után „felébresztik” az újszülöttet, füleihez tartva két követ súrolnak egymáshoz. Arcára vizet spriccelnek, végül nádszállal legyezik. Kősó és vaj keverékével ledörzsölik a magzatmázat, majd a kimerült apróságot bekenik bala-olajjal. Hasára és a köldökcsonkra himalájai szoszűrgyökérből készült olajjal átitatott kötést tesznek. Ha a gyermek egészséges, rögtön meg is masszírozzák, majd megfürdetik. Megetetik aranypor, méz, ghi, kálmos, lótuszmag keverékével, hogy erős és intelligens legyen.

Az ájurvédikus masszázsok célja:
– szervezetünk méregtelenítése
– immunrendszerünk erősítése
– relaxáció nyújtása, feszültségeink oldása
– vér- és nyirokkeringésünk serkentése
– a testi funkcióink javítása
– a szervezetünk megfiatalítása
– egyes krónikus betegségek kezelése
– bőrünk minőségének javítása
– ízületeink rugalmasságának javítása
– izomzatunk erősítése

Az ayurvédikus masszázsok elősegítik
– a bőrsejtek megújulását, regenerálódását, a bőr szerkezetének javulását,
– az izmok merevségének és a stressz okozta blokkoknak a feloldását,
– az ízületek és a gerinc rugalmasságának növekedését,
– a nyirokkeringés megélénkülését, a méreganyagok kiürülését,
– a lelki, idegrendszeri panaszok enyhülését, megszűnését,
– az erőnlét, vitalitás és a természetes immunitás növekedését

„Érezni… Az orr megérezheti, amit a kar már nem ér el. A fül messzebb hatol a világ felfedezésében. És a szem! Látni… ez annyit tesz, mint szemünkkel simogatni a világmindenséget, ezer mérföldekre, körös-körül. Az érzékszervek a világról beszélnek. Mindegyik a maga módján. És egymást támogatják. Minden érzék egy kicsit messzebbre tolja világunk határait, tágítva, színesítve, gazdagítva azt. De az érintés az, ahol minden elkezdődött.”

Forrás: Szonda Györgyi – www.vitaltippek.hu

XLsport.hu