Az év legemlékezetesebb vízipólós mondatai

rio2016benedekcsapat

Öröm és csalódás. Az Eb érmektől a riói negyedik helyekig. Nyilatkozatok 2016-ból.

rio2016benedekcsapat

„Az elmúlt hetekben mérlegeltem a mögöttünk hagyott időszakot, valamint többször is egyeztettem a szövetség elnökével, Kemény Dénessel. Szeretném megköszönni az elmúlt évek munkáját és bizalmát mind a szövetség vezetésének, mind az MVLSZ elnökének. Köszönöm a munkát a stábom tagjainak és a játékosoknak is. Január 1-jével már nem én látom el a kapitányi feladatokat”

(Benedek Tibor a waterpolo.hu-nak, idén októberben, mikor lemondott a férfi válogatott szövetségi kapitányi tisztségéről)

“Mindig az adott mérkőzést szeretném megnyerni, legyen a februári Volvo Kupa, vagy egy felkészülési találkozó, vagy akár egy világbajnoki összecsapás. Azt gondolom, nincs olyan csapat a világon, amelyet egyetlen mérkőzésen a magyar válogatott ne győzhetne le. Az elmúlt huszonnégy órában rengeteg gratuláció érkezett barátoktól, ismerősöktől, sőt még ismeretlen emberektől is. Jó ilyen támogatással nekiindulni. Jó, hogy ekkora támogatást kap a sportág, ez kiemelkedően fontos. Jelentős esemény jön jövőre. A budapesti világbajnokság a legfontosabb pontja volt pályázatomnak.”

(Märcz Tamás az első sajtótájékoztatóján decemberben, miután megválasztották a férfi válogatott szövetségi kapitányánák)

“Tagadhatatlan, hogy fantasztikus érzés. Játékosként voltam már Európa-bajnok, igaz csak junior szinten, dehát össze sem lehet hasonlítani. Edzőként ez a legnagyobb sikerem. Köszönöm a lányoknak és a stábomnak, akik nagyon sokat segítettek. Úgy gondolom, hogy az a pozitív és optimista hozzáállás, amit én külföldön sokszor hasznosítottam, nemcsak, amikor új-zélandi kapitány voltam, hanem játékos-pályafutásom alatt is. Hét évig játszottam Görögországban és Olaszországban profiként ez sokat segített nekem az előbb említett szemlélet kialakításában, amit szerettem volna, és sikerült is átadnom a lányoknak.”

(Bíró Attila a magyar női válogatott szövetségi kapitánya az Európa-bajnoki győzelem után oldalunknak)

“Két éve mondom, hogy milyen jó csapat az Eger, most bebizonyították ebben a döntőben. Két napja Kis Gábor azt mondta nekem, ha megnyerjük, ez lesz élete legjobb döntője, ha elveszítjük, ez lesz élete legrosszabb fináléja. Nagyon mélyen voltunk az elmúlt pár napban mégis így tudtuk kezdeni. Két év óta, ez volt az egyetlen meccs, mikor az ellenfél talán esélyesebb volt, mint mi. Két évig úgy játszottunk, hogy mindenki elvárta a győzelmet tőlünk. Nagyon kemény munka volt, gratulálok a játékosoknak.”

(Cseh Sándor a Magyar bajnoki cím után az M4 Sport-nak májusban)

Szerintem nem csak szerencse. Fejben, koncentrációban, része a játéknak az ötméteresek. A negyeddöntő, az elődöntő és a döntő is eldőlhet így. Valamiért gyengébbek voltunk. Lélektani fölénybe kell kerüljünk azzal, hogy visszajöttünk egy ilyen mérkőzésen. Az elején kifejezetten rosszul játszottunk. Sajnálom, hogy így alakult. Nagyon sok álom veszett így a semmibe. Azt az egy ötméterest ki kell védeni, be kell lőni ebből van öt. Borzalmasan nehéz lesz a két mérkőzés, hiszen ugyanolyan jó csapatokkal kell játszani az 5-8. helyért, mint kellett volna az 1-4. helyért. Össze kell magunkat szedjük, ez az olimpia erről is szól. Nemcsak első hely van vagy érem. Nekem volt már részem 6. helyben is, 5. helyben is, 4. helyben is.”

(Benedek Tibor az M4 Sport-nak, miután az olimpián kikaptunk Montenegrótól a negyeddöntőben ötméteresek után)

„Szerintem abba fáradt bele, hogy hiába nevelgette, öntözgette a szőlőt, a seregély megette a termést, így elmaradt a szüret. Én úgy gondolom, respektálnunk kell Benedek Tibi döntését, amit nyilván nehéz szívvel hozott meg. Nagyszerű első két évet produkált, ígéretesen rajtolt szövetségi kapitányként, pedig sokan megkérdőjelezték, alkalmas-e a feladatra. Nem újdonság ez, magyar pólókapitánynak lenni nem könnyű kenyér, annak idején az én kinevezésemet is megkérdőjelezték.” – majd így folytatta – „Amikor engem kineveztek, azt mondták, van itt másik 20 edző, aki lehetne kapitány. Most nem tudom, hogy van-e 20 autentikus jelölt a posztra, de egyelőre korai még Benedek pótlásáról beszélni, először az új elnökség álljon fel.”

(Kemény Dénes a szövetség elnöke az Origónak Benedek Tibor lemondása után)

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS