Az F1 korábbi orvosa szerint az FIA felelős Bianchi haláláért

Jules Bianchi ( Fotó: Batchelor / XPB Images)

Jules Bianchi ( Fotó: Batchelor / XPB Images)

A francia versenyző egy hónappal ezelőtt veszítette életét, a 2014-es Japán Nagydíjon elszenvedett balesete következtében; tragédiája megrázta a Forma-1 világát, az eset pedig több pilóta szerint is rávilágított arra, hogy az elmúlt években, évtizedekben elért fejlődés ellenére sem szabad hátradőlni, azaz továbbra is komoly figyelmet kell fordítani a biztonság javítására. Hartstein szerint maguknak a pilótáknak is keményebben kellene fellépniük, sőt követelniük kellene a királykategória jelenlegi orvosának (Jean-Charles Piette) távozását.

Hartstein – aki közösségi oldalán bírálta a szövetséget, kritikái nagy részét azonban már törölte adatlapjáról – szerint Piette nem elég tapasztalt a Bianchiéhoz hasonló fejsérülések kezelésében, ezzel pedig az FIA komoly veszélynek teszi ki a pilótákat. Az amerikai szakember szerint a versenyt is meg kellett volna szakítani, abban az esetben ugyanis, ha a mentőhelikopter a földön van, a becsült mentési idő (vagyis az idő, ami alatt a sérült pilótát el lehet juttatni a legközelebbi egészségi intézménybe) pedig több mint 30 perc, a viadalt le kell állítani.

Piette a baleset után elmondta, Bianchi esetében nem voltak következményei annak, hogy a sérült pilótát 40 perc alatt szállították kórházba; ezt a kijelentést a Forma-1 korábbi orvosa most egészen egyszerűen nevetségesnek titulálta. Leírta, felelősnek tartja a Nemzetközi Automobil Szövetséget, és reméli, hogy erről [a szövetség felelősségéről] a fiatalon elhunyt versenyző szülei is tudnak. Hartstein az FIA orvosi bizottságának első emberét (Gerard Saillant) sem kímélte; véleménye szerint ő is tehetetlen volt, sőt a szövetség elnökének, Jean Todtnak is odaszólt.

„Ez egy komoly munka és ezt Todt vagy nem tudja, vagy nem is foglakozik ezzel. Nála a sport sohasem volt napirenden. Nála ő maga volt napirenden!” – írja a francia szakemberről. „A közúti autózással kapcsolatos marhasága is csak show, nem arról szól, amiről szólnia kellene” – teszi hozzá az amerikai orvos, aki 2012-ig dolgozott a királykategóriában. Munkája során (még az 1990-es években) szoros barátságot kötött a sport akkori főorvosával, Sid Watkinsszal, akit sokan a Forma-1 biztonságosabbá tételéért folyó küzdelem egyik élharcosának tartanak.

Forrás: www.telesport.hu – RSS