Az Illés Akadémia

Jövőre ünnepli fennállásának tizedik évfordulóját a szombathelyi Illés Akadémia: a névadó, Illés Béla, valamint Halmai Gábor által létrehozott labdarúgóbázis a Haladás utánpótlását adja, s a kevés pálya ellenére is eredményes: egyaránt adott játékosokat a válogatottnak és élvonalbeli kluboknak.

UP-info A sportpályafutás befejezése egyik sportolónak sem egyszerű, hiszen a megszokott közegből, a burokból kvázi kilép az életbe. Abbamarad a napjainak rendszert adó élsport, s sokan bizony nem találják meg az utat a „való világba”.

foci

 •  Forrás: Illés Akadémia

Nem így történt Illés Bélával, aki 540, a magyar élvonalban lejátszott mérkőzést követően 2006-ban visszavonult, majd egy évvel később – az ugyancsak korábbi válogatott – Halmai Gáborral közösen megalapította az akadémiát.

„Gondolkoztam az edzői pályafutáson, de ugyanabban a körforgásban telt volna az életem, ahogyan játékosként: hétvégente meccsek, naponta edzések, Mindez nem vonzott, az akadémia annál inkább.”

Mint mondja, a bázis vezetése ugyancsak komoly kihívás, különösen, mert jelentős változások várnak a műhelyre. Milliárdos fejlesztéseket jelentettek be, amelynek hála nemsokára újabb pályák épülnek, modernebb, 21. századi kiszolgáló központ létesül. A változásokról és magáról az akadémiáról az M4 Sporton látható, a honlapunk által készített Jövünk! című utánpótlás-magazinban bemutatott videóban hallhat.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS