Az MLS-ből tettek ajánlatot a River Plate támadójáért – sajtóhír

Nemzetközi sajtóbeszámolók szerint az MLS-ben szereplő Los Angeles Galaxy meg akarja szerezni a River Plate tehetséges szélsőjét…

(Photo by Joaquín Camiletti/Getty Images)

César Luis Merlo információi szerint a Los Angeles Galaxy együttese 10 millió dolláros ajánlatot tett az argentin River Plate számára a csapat fiatal szélsője, Pablo Solari megszerzéséért. Azonban a “milliomosok” állítólag keveslik az összeget, és ennyiért biztosan nem szeretnének megválni a csapat erősségétől.

A 22 éves támadó a Talleres Córdobában csapatában nevelkedett, majd 2020-tól a chilei Colo-Colo alkalmazásában bontogatta szárnyait a felnőttek közt. Solari 2022 júliusában tért vissza hazájába, amikor a River játékosa lett. A mindkét szélen bevethető labdarúgó a patinás fővárosi csapatnál az elmúlt másfél évben fontos szerepet töltött be. Solari a Liga Profesional 2022-es és 2023-as kiírásában egyaránt öt-öt gólig jutott, az idei első felvonásban emellett nyolc előkészítést is jegyzett. Továbbá 2023-ban a Libertadores-kupában három, a Copa de la Liga Profesional küzdelmei során négy találat fűződött a nevéhez.

Minden sorozatot figyelembe véve 66 mérkőzés alatt 20 találatig és 12 előkészítésig jutott az elmúlt másfél évben a River soraiban.

Solari gyakori szereplője volt az argentin korosztályos válogatottaknak, Javier Mascherano U23-as válogatottjának olimpiai selejtezős keretébe is bekerült.

További dél-amerikai, főleg argentin labdarúgással kapcsolatos folyamatos, naprakész hírekért kövesd rendszeresen a Futballtangó oldalt!

fociclub

A Az MLS-ből tettek ajánlatot a River Plate támadójáért – sajtóhír bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.