Az MMA története – Japán árnyai, első rész

Ahhoz, hogy napjaink MMA-ját jobban megértsük, átlássuk, bizonyos összefüggéseket tisztán áttekinthessünk, meg kell vizsgálnunk a sport múltját. A fejlődés, a történések irányvonala korántsem annyira egyértelmű, tiszta és lineáris, mint azt hihetnénk. Az időszak, amit érdemes górcső alá venni, ahonnan napjaink sok történését, problémáját és a jelenlegi erőviszonyok által beállt berendezkedést megérthetjük, körülbelül az elmúlt húsz év. Ez a húsz év az az ablak, melyen keresztül beláthatjuk a magunk mögött hagyott, részben romokban, részben árnyékban heverő múltat. Az MMA történetével, a Vale Tudóval foglalkozó cikksorozatunk után ugorjunk most Japánba és nézzük meg hogyan alakult ott – igen sajátos módon – az MMA sorsa.

Bevezető

A Második Világháború után Douglas McArthur tábornok vezette Japánt az újjáépítési fázisban, aki legfontosabbnak az élelmiszer-elosztó hálózatok újbóli kiépítését látta. Amerikának választania kellett, hogy szemet huny a szervezett bűnözésben utazó jakuzák ténykedése felett vagy pedig megengedi a kínai kommunisták beszivárgását az ország politikai légkörének irányítása érdekében. A jakuzák nyertek. A nemzeti büszkeség döntött, és egy nehéz korban, mikor a japánoknak egy hősre, egy mintára volt szüksége, akit utánozhattak, egy koreából áttelepült ember emelkedett fel: Mitsuhiro Momota, ismertebb nevén Rikidozan. Rikidozan, a japánban meghonosult és kifejlődött profi birkózó-stílus, az ún. Puroresu apja, eredetileg a sumo miatt költözött Japánba, de azt 1950-ben feladva profi birkózásba fogott.

Rikidozan tanított is – legjobb tanítványai Kanji „Antonio” Inoki, Ooki Kintaro és Shohei „Giant” Baba voltak. És itt el is érkeztünk egy fontos ponthoz. Inoki nem csak egy legendás alak, de a modern kori MMA és az utóbbi 20 év megkerülhetetlen neve. Lényegét érintve nem lehet úgy a sportról, annak történetéről beszélni, hogy ne ejtenénk szót róla. Inoki volt az, aki egyfajta tűztől áthatva, szerette volna bebizonyítani, hogy mennyire erősek a profi birkózók a küzdősportok terén. Az egyetlen tanítvány volt, aki minden létező vonalat direkt átlépett és a határokat igen gyakran egybemosta úgy a sportban, mint a sporton kívül.

Inoki vs Ali, 1976

Inoki 1976-ban kevert szabályrendszerben megküzdött Muhammed Ali-val, ezzel pedig újból egy lényeges, történelmi fordulóponthoz érkeztünk. Nem is a küzdelem, annak színvonala, ami érdekessé teszi ezt a pillanatot. Inoki megkapta, amit akart – az egész világon híre ment a birkózónak, aki kevert szabályrendszerben harcol. Inoki edzőtermében, az 1972-ben alapított New Japan Pro-Wrestling (NJPW) szervezet zárt ajtók mögött tartott meccsein a birkózók gyakran csaptak össze a főleg Muay Thai és a majd’ minden fogást, feszítést engedélyező catch wrestling alapokra építő ún. shootfighting szabályrendszerű küzdelmekben, hogy eldöntsék ki a legerősebb.

Átrendeződés

Az NJPW még a nyolcvanas évek elején, a fiatalok bevonására kieszelt tervként egy nagyon sikeres rajzfilmhez fordult, mely Tiger Mask néven futott. Létrehoztak tehát egy karaktert, akinek a később legendává vált Satoru Sayama aztán a bőrébe bújt. Első meccse után, melyre a tigris maszkban vonult ki, azonnal sztár lett belőle.

Sayama megjárta a világot – küzdött amerikai, mexikói sztárok ellen, de mindig is gyűlölte a színfalak mögötti politikát, ezért 1983-ban, a csúcson, két öv birtokában, a rajongók legnagyobb döbbenetére bejelentette visszavonulását. Népszerűsége akkora volt, hogy csak olyan sztárokhoz lehetne hasonlítani, mint mondjuk Michael Jackson.

Amikor Inoki-t átmenetileg kirúgták egy a cégén belüli botrány során kialakult válság miatt, hamarosan Sayama is lelépett.  Egy év leforgása alatt megalapította a Tigris termet, ahol idejét főleg edzősködéssel múlatta. Aztán 1984-ben néhány szintén az NJPW-től lelépett birkózóval megalapították az UWF-et (Universal Wrestling Federation).

Addigra az All Japan Pro Wrestling szervezet azonban megszerzett minden jogot a Tigris maszkra, így Sayama az UWF-ben csak más neveken, eltérő színű maszk használatával léphetett ringbe. Az UWF azonban hamarosan ideológiai csaták színtere lett – Sayama több rúgást, míg a másik nagy név, Akira Maeda több subot akart. Egy botrányosra sikeredett meccsük után Sayama kivált, Maeda pedig ellenfelek nélkül maradt, így az UWF összeomlott. Hamarosan mindenki az NJPW berkeiben találta magát ismét.

Az máig vita tárgyát képezi, hogy a rendkívül népszerű, ugyanakkor igen ellentmondásos UWF egy NJPW-szatellit volt-e vagy pedig egy tényleg független, önálló szervezet. Mindenesetre széthullása után Sayama véleg szakított a sporttal, majd a háttérben zajló események miatt támadásba ment át és évekig kritizálta azt.

Új szelek – Shooto, RINGS, Pancrase, K-1 és egyebek

Sayama 1986-ban végül megvalósíthatta régi álmát, mikor megalapította a Shooto-t. Ezen időszakban Sayama rendezte Japánban a Vale Tudo gálákat, ami a bjj japán bemutatkozásához vezetett, majd a Shooto szabályainak megváltoztatásához. A Shooto vitathatatlanul a legtermékenyebb és legstabilabb Japán MMA szervezet volt, ahol egyébként olyan nevek fordultak meg, mint Takanori Gomi, Jake Shields, Shinya Aoki, Anderson Silva, Renan Barao, Martijn de Jong, Nick Diaz, Jon Fitch, Gonzaga, Clay Guida, Alexander Gustafsson, Matt Hughes, Gilbert Melendez, Thiago Silva, Glover Teixeira és még sokan mások.

Az UWF később másodjára is feltámadt, de 1991-re ismét széthullott, a harcosok pedig kisebb csoportokra oszlottak. Egyikük, Akira Maeda létrehozta a RINGS nevű szervezetet, ahol külföldről érkező fiatal, top harcosokat mutatott be, főleg Hollandiából, Kelet Európából és Ausztráliából. A RINGS két fázison ment keresztül, és igazából Maeda visszavonulás után váltottak igazán MMA-ra. Itt mutatkoztak be olyan nevek a japán közönség előtt, mint Dan Henderson, Randy Couture, Jeremy Horn, Antonio Rodrigo Nogueira és Fedor Emelianenko, a RINGS utolsó bajnoka (a szervezet a PRIDE növekedése, monopol helyzete miatt 2002-ben tönkrement).

Az UWF második bukása utáni nevek közül fontos még Minoru Suzuki és Masakatsu Funaki. Ők egy forradalmian új szervezetnek, a Pancrase-nek lettek az építőkockái. A Pancrase, akár csak a RINGS az igazi és fixált meccsek keveréke volt. A Pancrase olyan neveket vonzott magához, mint Ken és Frank Shamrock, vagy épp Bas Rutten. Miközben a Japán MMA robbanásszerű fejlődésnek indult, Amerikában a UFC csak ekkor kezdte bontogatni szárnyait. A UFC néhány top harcosa megjárta japánt, de a kapcsolat oda-vissza működött és a szigetországból is érkeztek harcosok az Államokba.

Aztán 1993-ban a két legnagyobb műsorszóró hálózat, a Fuji TV és a Nippon TV támogatásával Kazuyoshi Ishii elindította a K-1-et, mely extravagáns, mégis a tömegek számára könnyen emészthető formátumú kickbox gáláival gyors növekedésnek tudott indulni és meg tudott tölteni olyan arénákat is, mint az oszakai dóm, annak ellenére, hogy a felhozatala főleg külföldi sztárokból állt.

Takada még egyszer nekifutott a UWF-nek, ezúttal UWF International néven és hatalmas sikereket értek el a saját verziójú, nehézsúlyú profi birkózó gáláikkal. Olyanok fordultak meg náluk, mint Dan Severn, a World Championship Wrestling (WCW) Vader-e vagy Gary Albright.
 
A Shooto mögötti agytröszt 1994-ben létrehozta a Vale Tudo Japan (VTJ) tornát, melynek sztárja a legendás, és a japán közönség előtt mitikus, legyőzhetetlennek hitt Rickson Gracie volt. Bár a ’94-es show nem hozott nagy neveket, de Rickson a köztudatba került és szinte azonnal ikon-státuszt ért el az 1994-ben és ’95-ben mutatott teljesítményéért. A UWF megpróbálkozott egy nagyon rossz ötlettel – elküldtek valakit Rickson edzőtermébe, Los Angeles-be, hogy hívja őt ki. .. A küldöttnek semmi keresnivalója nem volt ott, távolról sem közelítette meg Rickson szintjét, aki egyszerűen megsemmisítette. A küldöttet annyira megverték, hogy riporterek előtt kért bocsánatot, akiket állítólag később a felvételek eltüntetésére, megsemmisítésére kényszerítettek. De már nem volt visszaút. A hír kitudódott.

Rickson aztán 1995-ben visszatért az akkor aktuális Vale Tudo Japan gálára és legendás küzdelmet vívott a japán Yuki Nakai ellen. Üzleti szemponból nézve az UWF International a széthullás határán állt. Bár sikerült üzletet kötni az Inoki-féle New Japan-vel némi keresztbe-promótáló mecsekre, hiába. Takada kivételével mindenki tönkrement, sokaknak még a reputációja is oda lett. Az UWF International tönkrement, Takada pedig bosszút akart állni.

Így érkezünk el a következő nagy állomáshoz, a PRIDE-hoz. Az árnyakról azonban csak ez után lesz majd még igazán szó…

Legközelebb innen folytatjuk!