Az MVLSZ segít: digitális eszközöket kapnak az utánpótlás játékosok

A Magyar Vízilabda Szövetség tabletekkel segíti az Utánpótlás Bizottság és közvetlenül az utánpótlás-játékosok felkészülését

Fotó: mvlsz.hu

Vári Attila, az MVLSZ elnöke elmondta:

„Olyan számítógépek beszerzéséről döntött a Magyar Vízilabda Szövetség, amelyekkel nagy mértékben tudjuk az Utánpótlás Bizottság munkáját segíteni. A távoktatásban működő edzésprogramok megküldése, és a rutinszerű munkafolyamat sokszor problémába ütközött az elmúlt hetekben, nem minden gyermeknek áll ugyanis rendelkezésre megfelelő eszköz. A Székely Bulcsú vezette Utánpótlás Bizottság most felméri a klubok és játékosok igényeit, és ha visszaérkeznek a válaszok a műhelyekből, kiszállítjuk az eszközöket, amiket az iskolai feladataik során is tudnak használni a fiatalok. A válogatottak prioritást élveznek, de el szeretnénk érni azokhoz a játékosokhoz is, akik az egyesületekben komolyabb tervekkel vízilabdáznak, és egyszer a válogatottban szeretnének szerepelni. Ha kell, bővítjük majd ezt az eszközparkot.”

Székely Bulcsú, az MVLSZ Utánpótlás Bizottságának vezetője megköszönte a szövetség által kínált lehetőséget:

„Azoknak az – elsősorban válogatott – játékosoknak próbálunk ezekkel a gépekkel segítséget nyújtani, akiknek az otthoni munkavégzés és tanulás valamilyen műszaki vagy technikai hiányosság miatt nem vagy nehezebbem megvalósítható. Ők kapják ezeket majd meg, és a tabletek segítségével nemcsak a vízilabda távoktatás, hanem az iskolai feladatok elvégzése, a tanulás is egyszerűbb válik számukra.”

(mvlsz.hu-vizipolo.hu)

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS