Az olaszokra várva

A magyar fiú U19-es vízilabda-válogatott a halálcsoportból jutott egyenes ágon a hollandiai Európa-bajnokság negyeddöntőjébe, miközben a spanyoloknak nem akadt ellenfelük a C csoportban. A horvátok és a montenegróiak egymással küzdenek a nyolcaddöntőben.

Pusztai Viola „Nagyon büszke vagyok a csapatra, hogy veretlenül nyertük meg a csoportot” – írta még kedd este Szatmári Kristóf honlapunknak, miután a fiú U19-es vízilabda-válogatott Montenegró legyőzésével csoportja élén végzett, s ezzel egyenes ágon jutott a negyeddöntőbe a hollandiai Európa-bajnokságon. Amikor a nyár elején kiderült a csoportbeosztás, Horkai György szövetségi kapitány már akkor azt mondta, hogy igazi halálcsoportba került a csapat, nem lesz könnyű dolga.

Málta ellen az volt, meglepetésre a görögök ellen sem kellett annyira megizzadni, mint az várható volt, és a negyedik negyedre Montenegrót is sikerült felőrölni.

A csapat kicsit lazított a negyeddöntő előtt

A csapat kicsit lazított a negyeddöntő előtt

– Kicsit döcögős volt a meccs, az elején nehezen mentek a támadások – így Szatmári, aki két éve tagja volt az U18-as világbajnokságot nyert válogatottnak. – De összeszorítottuk a fogunkat, mindent beleadtunk, és győztünk. Szerdán nem játszunk, aztán valószínűleg az olaszokkal mérkőzünk a négy közé kerülésért. Most már csak arra az összecsapásra koncentrálunk. Nyerni kell!

Ha már szóba kerültek az olaszok, nézzük meg, hogyan alakult, hogy az A csoport második helyén végeztek. A törököket és a németeket papírforma szerint magabiztosan győzték le, csakhogy a szerbek ellen jött a fekete leves. Feltehetően mindenki ki-ki meccset várt a két csapattól, de annak az esélye már a meccs elején elszállt: a szerbek 6-0-val nyitottak. Talán túl nagy volt a pofon, mert az olaszok nem tértek magukhoz, mindössze három gólt szereztek, miközben ellenfelük tizenkettőt. Így a csoportelsőség el is dőlt.

A B csoportban is született meglepetés, mégpedig az, hogy az oroszok legyőzték a horvátokat. Utóbbi a harmadik negyedben már 8-5-re is vezetett, de ellenfelük egyenlített, onnan pedig ide-oda jojózott a vezetés. Az oroszok egy másodperccel a végső dudaszó előtt lőtték be a győztes gólt, beállítva a 13-12-es végeredményt. Grúziát és Azerbajdzsánt természetesen mindkét csapat legyőzte.

A C csoportban a spanyolok egyedüli topcsapatként „árválkodtak”, ennek megfelelően sima győzelmeket arattak, a legtöbb gólt a szlovákoktól kapták, négyet. A nyolcaddöntőt érő második és harmadik helyért ellenben nagy volt a csata: a hollandok és a románok mentek tovább.

A szerdai nyolcaddöntő legpikánsabb összecsapása a horvátok és a montenegróiak mérkőzése lesz. Tehát az egyik „nagycsapat” biztosan nem jut a nyolc közé, míg az egyik „kicsi” ott lesz, miután a németek és a hollandok egymással kerültek össze. A görögöknek papírforma szerint simán kell győzniük Grúzia ellen és ugyanez igaz az olaszokra is, akiknek a románokon keresztül vezet az útjuk a negyeddöntőbe, egyenesen a magyarok karjaiba.

A srácok egyébként kihasználták, hogy szerdán nem kell játszaniuk, Biros Barnabás számolt be honlapunknak a napjukról és az itt látható csapatképet is tőle kaptuk.

– A montenegrói meccs után jól jött a lazítás, délelőtt hajókiránduláson vettünk részt, de este már edzünk. Teljes erővel készülünk az olaszok elleni negyeddöntőre.

A csoportkör eredményei ITT, a nyolcaddöntő párosítása ITT megtekinthető, az eredményekről honlapunkon adunk hírt.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS