Az újonc edzője a Fradi elleni meccs előtt: „Nem szeretném, hogy a nagy tisztelet mellett, most elkezdjünk idegeskedni” . ezt várják az edzők

Kecskemét – Ferencváros, 16:30

Szabó István (Kecskemét):Mindenki tudja, hogy a Ferencváros az ország legnépszerűbb csapata, ki is magaslik a mezőnyből. Eddigi 6 mérkőzésüket megnyerték a bajnokságban, csupán egy gólt kaptak, és az is beszédes, hogy kiket és milyen különbséggel győztek le. Ott van a sorban mindkét tavalyi dobogós, a Puskás Akadémia és a Kisvárda, valamint a tavalyi negyedik Fehérvár is. A felkészülésünk egyébként semmivel nem volt másabb a Fradira sem, alkalmazott taktika felkészítés zajlott. Ahogy többször mondtuk már, tudjuk, hogy nagyon jó csapat jön hozzánk, mely akármilyen összeállításban érkezik, nagyon komoly erőt képvisel. Minden erőnkkel azon voltunk és vagyunk viszont, hogy tisztességgel felkészüljünk a vasárnapi meccsre. Beszélgettünk róla, hogy még most is van három olyan játékosunk Grünvald Attila, Szalai Gábor és Vágó Levente személyében, akik már az NB III-ban itt voltak, és most a Ferencváros ellen futhatnak ki a pályára, ami hatalmas büszkeségre adhat okot. Abba a hibába sem szeretnénk esni viszont, hogy a nagy tisztelet mellett, amit minden csapatnak megadunk kivétel nélkül, most elkezdjünk idegeskedni. Az nem vezet sehova. A srácokban van egy jó értelemben vett drukk, a szakmai stábbal abban bízunk, hogy ez pozitív teljesítménybe megy át. A nézőszám nyilván köszönhető a Ferencvárosnak is, de aki követi a hazai meccseinket, az tudja, hogy ettől függetlenül is nagy érdeklődés övezi a meccseinket a Széktói Stadionban. Nagyszerű érzés lesz persze úgymond telt ház előtt játszani mindenkinek. (kecskemetite.hu)

Sztanyiszlav Csercseszov (Ferencváros):A Kecskemét a liga egyik újonca, így ellene még nincs éles tapasztalatunk. Harcos, jó csapatnak tartom a Kecskemétet, amely ezúttal otthon fogad minket, meglátjuk, milyen mérkőzés lesz. Adnan Kovacevic kezdett Bosznia Románia elleni mérkőzésén, ám sajnos a 25. percben lecserélték kisebb sérülés miatt. Lehetséges, hogy néhány hétig nélkülöznünk kell őt, ezért gondoskodnunk kell a pótlásáról. Eldar Civicet szintén cserélni kellett a románok elleni NL-meccsen. A magyar válogatott játékosok és Kristoffer Zachariassen nem kapott lehetőséget a Nemzetek Ligájában, Aissa Laidouni viszont játszott két jó mérkőzést, az egyiket Brazília ellen, Ryan Mmaee egy meccsen lépett pályára. Ezek különböző intenzitású mérkőzések voltak, azonban miután a válogatottjaink visszatértek hozzánk, több tréningen is részt vettek, voltak, akik pályára léptek a keddi, Soroksár elleni felkészülési mérkőzésünkön is. Meglátjuk, szombaton ki milyen állapotban lesz, az alapján döntünk majd arról is, hogy kikre számítunk a hétvégi bajnokin. (fradi.hu)

Puskás Akadémia – MOL Fehérvár FC, 18:45

Spandler Csaba (a Puskás Akadémia védője):Nagyon várom, hogy bajnokin is újra lehetőséget kapjak a kupameccs után. Ha a múltból indulunk ki, remek mérkőzést játszottunk a Fehérvár ellen. Jobban fekszik nekünk, amikor az ellenfél nyitottabb, ki tudjuk használni gyors szélsőket. (pfla.hu)

Michael Boris (Fehérvár):A Puskás Akadémia erős ellenfél, az elmúlt szezonokban rendre a bajnokság második vagy harmadik helyén végeztek, csapatként is folyamatosan fejlődtek és mindig szoros meccseket játszottunk velük. Az a célunk, hogy pontot vagy pontokat szerezzünk vasárnap idegenben. Ellenfelünk sok gólt szerez kontratámadások végén, így ezek kivédekezésére is figyelnünk kell. A válogatott szünetben a fizikai felkészítésre is hangsúlyt fektettünk, a taktikával most nehezebb volt mélyebben foglalkozni, mivel sok játékosunk volt a nemzeti csapatoknál. Játszottunk egy edzőmeccset a Budafok ellen, ami hasznos volt, azok is megkapták a meccsterhelést, akik az elmúlt időben kevesebbet játszottak a bajnokságban. A válogatott játékosok közül vannak, akik sokat játszottak, mint Fityó, vannak, akik kevesebbet, ilyenkor a mi feladatunk az, hogy azonos szintre hozzuk őket. (fehervarfc.hu)