Újabb három játékos kidőlt a Milanban

A Milan drámai végjáték után szerezte meg a három pontot az Empoli otthonában, azonban a győzelmen kívül aggodalomra ad okot, hogy Stefano Pioli három játékosát is elveszítette sérülés miatt.

Rendkívül balszerencsés volt a csapat a sérülések miatt, ugyanis Piolinak már az első félidőben el kellett használnia két cserelehetőségét. A 33. percben Alexis Saelemaekers a földön maradt és térdfájdalma miatt nem tudta folytatni a játékot. Pár perccel később Davide Calabria hordágyon hagyta el a pályát, miután egy rossz mozdulat hatására a combizmához kapott. A meccs hajrájához érkezve Simon Kjaert is le kellett cserélni, a dán védő a saját lábán hagyta el a pályát.

A MilanNews beszámolója szerint Calabriának és Kjaernek is a jobb combhajlító izma sérült meg, míg Saelemaekersnek megrándult a bal térde. A Milan csapatkapitányának sérülése minden bizonnyal elég súlyosnak tűnik, hiszen hordágyon vitték le a pályáról.

Vasárnap mindhárom játékos orvosi vizsgálatokon vesz részt és csak ezt követően lehet pontos diagnózist felállítani, hogy mennyire komolyak a sérülések és várhatóan mennyi kihagyás vár rájuk.

Stefano Pioli a mérkőzés lefújása után reagált és kitért a sérültek állapotára.

“Calabria és Kjaer állapotát pontosabban fel kell mérni. Azt hiszem, hogy Davide sérülése elég komoly… Első ránézésre Saelemaekersnek megrándult a térde, de meglátjuk. Kjaer hosszú sérülésen van túl és ilyen előfordul. Beszéltem Simonnal. A mérkőzés előtt jól érezte magát és keveset játszott a válogatottban. Sajnos a sérülések akkor jönnek, amikor minden rendben van, de vissza fog térni.”