Azeri–grúz aranyverseny

A magyar kötöttfogás azzal büszkélkedhet, hogy volt szovjet tagországok mellett egyedüliként nyert aranyérmet a bukaresti junior Európa-bajnokságon. Az azeriek és a grúzok három-három bajnoki címe mellett az oroszok és – Lévai Zoltán révén – a magyarok is szereztek egyet. A fogásnem második versenynapjával már nincs okunk dicsekedni…

Szekeres István A nehéz sorsolást el lehet viselni, a rosszat viszont nem lehet túlélni. Kínomban találtam ki ezt az aforizmaszerűséget, azt látva, hogy a második kötöttfogású nap négy magyar szereplője reggel, két óra leforgása alatt már be is befejezte a versenyt a bukaresti Sala Polivalentă-ban. Öt mérkőzésünk ment le ezalatt, s a mérleg egy győzelem, négy vereség.

A grúz Pataridze nyert a 120 kilósok versenyét Fotó: UWW

A grúz Pataridze nyerte el a 120 kilósok aranyát  •  Fotó: UWW

Valamennyien a selejtezőben kezdtek, onnan azonban egyedül a 84 kg-os Papp Bertalan lépett tovább. Ismét szükséges leszögezni, hogy a birkózásban nem erősorrend, hanem a sorsolás dönti el, hogy ki kerül a selejtezőbe. Márpedig a sorsolás nem kedvezett, mert a török, örmény és grúz ellenfél bárkinek kovászos lenne a mezőnyben. Csak az nem volt a pakliban, hogy a 66 kg-os Balatoni Bence svájcival szemben maradjon alul.

A sorsolás akkor nehéz ugyanis, ha a versenyző ágára Fortuna aranyesélyes riválist küld, akit persze le is lehet győzni éppenséggel, de ha nem, még megvan a lehetőség a vigaszágra. A rossz sorsolás pedig olyan, mint amilyet például Kecskeméti Ferenc (55 kg) és Almási Ferenc (120 kg) kapott. Kecskemétit technikai tussal győzte le a kiváló török Öztürk, aki azonban a negyeddöntőben beleszaladt a későbbi aranyérmes, azeri Babajevbe. Igaz, csak nagy küzdelemben, 7-6-ra kapott ki tőle, de az a magyarnak a végállomást jelentette. Az Almási ellen ugyancsak technikai tussal továbblépő, örmény Hacsatrjant viszont a török Yildirim verte meg 5-1-re a negyeddöntőben. És azzal Almásinak is véget ért az Európa-bajnokság.

Papp Bertalan aratta a nap egyetlen magyar győzelmét Fotó: MBSZ

Papp Bertalan aratta a nap egyetlen magyar győzelmét  •  Fotó: MBSZ

Papp Bertalan (84 kg) a selejtezőben simán jutott tovább a cseh Toman ellenében. Levitellel kezdte, abból azonnal pörgetett (4-0), intés következett (5-0), majd két levitel, a második, amely után meglett a technikai tus (9-0) már a második menetben. A nyolcaddöntőben három intés alakította ki a 2-1-es végeredményt a grúz Hecuriani javára, aki később, az elődöntőben 5-2-re kikapott a török Cengiztől. Azzal Papp is befejezte.

Papíron Balatoni Bence (66 kg) esélyesebb volt Slavio Freulernél, aki ugyebár „csak” svájci (ámbár az efféle minősítésekről az erőviszonyok kiegyenlítődése közepette mielőbb le kellene szokni). Nagyon unalmas meccset vívtak, a magyarból hiányzott a tűz, a lendület. A három intésen kívül csak Freuler mutatott valamit, mögékerülés formájában, azzal nyert. De hogy nem lebecsülendő képességekkel bír, azt a következő fordulóban, a norvég Jørgensentől el szenvedett szoros, 6-5-ös veresége is jelzi.

A kötöttfogású küzdelmek tehát befejeződtek. 31 ország összesen 159 indulót küldött a három bukaresti szőnyegre. A nyolc arany szokatlanul kevés, csupán négy országba került. Hármat-hármat vihettek haza az azeriek és a grúzok, egyet az oroszok, egyet pedig a magyar kötöttfogás szerzett meg, egyedüliként az ex-szovjet országok mellett.

JUNIOR EURÓPA-BAJNOKSÁG, BUKAREST
Kötöttfogás, 2. versenynap: 55, 66, 84, 120 kg
A magyar szereplők. 55 kg (19 induló): Kecskeméti Ferenc. 66 kg (26): Balatoni Bence. 84 kg (22): Papp Bertalan. 120 kg (13): Almási Ferenc
A magyar mérkőzések. Selejtező. Ekrem Öztürk (török)–Kecskeméti technikai tus, 9-0 a 4:13. percben. Slavio Freuler (svájci)–Balatoni Bence 4-1. Papp–Štépán Toman (cseh) technikai tus, 9-0 a 4:43. percben. Edgar Hacsatrjan (örmény)–Almási Ferenc technikai tus, 8-0 a 4:00. percben. Nyolcaddöntő. Gurami Hecuriani (grúz)–Papp 2-1
A nap Európa-bajnokai és a magyar versenyzők helyezése
55 kg: Nofal Babajev (Azerbajdzsán),… 19. Kecskeméti Ferenc
66 kg: Ramaz Zoidze (Grúzia),… 22. Balatoni Bence
84 kg: Iszlam Abbászov (Azerbajdzsán),… 9. Papp Bertalan
120 kg: Zvjadi Pataridze (Grúzia),  11. Almási Ferenc
Pontverseny: 1. Grúzia 62 pont, 2. Oroszország 50, 3. Azerbajdzsán 48,… 10. Magyarország 21

Csütörtökön a női birkózás első versenynapja következik.

Amit eddig írtunk a junior Eb-ről:
1. versenynap: kötöttfogás 50, 60, 74, 96 kg

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS