Ázsia előkerült

A legtöbb érmet Kazahsztán, a legtöbb aranyat Irán nyerte Ázsia juniorbajnokságán, Mianmarban. A verseny már egy hónapja lezajlott, de az eredménye csak most került elő, és még jókor: a korosztály kedden kezdődő világbajnoksága előtt.

Szekeres István Az ötvenmilliós Mianmar (a korábbi Burma) feliratkozik a világ birkózótérképére. A fővárosa, Nepjida adott otthont Ázsia juniorbajnokságának, amelyen a birkózói csak két éve jelentek meg először. Ne tévedjünk, az ország nem most ismerkedik a sportággal, hanem az ősi, népi birkózására építve bekapcsolódik a modern versenyágazat életébe.

A verseny színhelye

A verseny színhelye

Három éve kezdődött a folyamat. 2013-ban már részt vett a Délkelet-Ázsisi Játékokon, ahol Mjint Zin aranyérmet nyert a kötöttfogás 120 kg-os súlycsoportjában. És győzött a nagyon ifjú hölgy, Maj Tazin Fue is a 67 kg-ban, aki olyan fiatal, hogy rajthoz állhatott most, a kontinens juniorbajnokságán is, és ötödik lett, értékes pontot szerezve hazájának.
Sok még a tenni- és tanulni való, mert bizony a rendezői gyakorlattal sem rendelkező országban a szövetségük világbajnoki honlapjára átvették ugyan a kommunikációs szoftvert, csak éppen nem használták. A verseny teljes ideje alatt egyedül a program volt elérhető.
Már az is valami, hogy nagy nehezen előkerültek eredmények. Nem a teljes lista, csupán a súlycsoportok első hat helyezettje. Így aztán nem tudjuk, hány ország hány versenyzőt indított.
De a végeredmény végre a kezünkben van, és még segít abban, hogy a magyar csapat információhoz jusson a jövő kedden kezdődő junior-világbajnokság előtt.

A legtöbb érmet Kazahsztán fiataljai nyerték, tizenhetet a huszonnégy súlycsoportból, 4 aranyat, 5 ezüstöt és 8 bronzot. Megelőzik Indiát (16 – 3/4/9) és Japánt (14 – 5/4/5).
Az irániak kilenc érmet nyertek, de – ne felejtsük el – két fogásnemben, mert náluk, vallási okokból, női birkózás nincs. De őrzik az előkelő helyüket a kontinensen, amit jelez, hogy a legtöbb aranyat (6) nyerték, megelőzve a japánokat (5), a kazahokat (4), továbbá az indiaiakat és a kínaiakat (3-3).
Nem találjuk a legek között Dél-Koreát, amely a mindössze három bronzérmével eléggé hátra került a rangsorban. De ne legyenek kétségeink: a vébére erős csapatot küld.

A kötöttfogásban India, Irán és Kazahsztán egyaránt két aranyat nyert, Kína és Üzbegisztán pedig egyet-egyet. A legrangosabb szereplő a 66 kg-os iráni Arszalan, aki megvédte a címét. A legmarkánsabban előrelépő pedig a két indiai győztes, Ravinder (60 kg) és Meher Szing (120 kg), aki a tavalyi ezüstje után nyert most aranyat.
A szabadfogást az irániak uralták a négy első helyükkel, Kazahsztánnak két, Indiának és a KNDK-nak egy-egy bajnoka van. A 120 kg-os iráni Taheri a tavalyi juniorvébé-ezüstje után a dobogó legfelső fokára állhatott fel Mianmarban.
A női mezőnyt Japán vezeti, fölényesen. A felnőttek nagy generációja után itt az új reménység, amelyet öt arany, valamint egy-egy ezüst és bronz táplál. A juniorcsapatban máris olyan egyéniségek vannak, mint a háromszoros kadetvilágbajnok Kagata (48 kg), a kétszeres kadetvébé-győztes, ifjúsági olimpiai bajnok Mukaida (55 kg, ő látható a címoldali fotónkon).
Kína két elsőséget gyűjtött be.
Harmadszor nyert viszont Ázsia-bajnokságot a juniormezőnyben Thi Li Kieu, aki Vietnamot képviseli. Ez kő kemény érv azoknak, akik a világ egyik legkiterjedtebb sportágáról még mindig azt képzelik, hogy csak maroknyi országban van eredményes tábora.

ÁZSIA JUNIORBAJNOKAI
Kötöttfogás. 50 kg: Dzsavohiz Mizahmedov (üzbég). 55 kg: Pasztan Zarlihanov (kazah). 60 kg: Ravinder Ravinder (indiai). 66 kg: Ali Reizolla Arszalan (iráni). 74 kg: Na Junjie (kínai). 84 kg: Husszejn Mucolgov (kazah). 96 kg: Amirhosszejn Hosszein (iráni). 120 kg: Mehar Szing (indiai)
Női birkózás. 44 kg: Csie Szavada (japán). 48 kg: Kika Kagata (japán). 51 kg: Thi-Li Kieu (vietnami). 55 kg: Maju Mukaida (japán). 59 kg: Kumi Irie (japán). 63 kg: Ajana Gempei (japán). 67 kg: Qin Sunning (kínai). 72 kg: Paliha Paliha (kínai)
Szabadfogás. 50 kg: Pak Un Gvang (KNDK-beli). 55 kg: Ravi Kumar (indiai). 60 kg: Pedzsman Biszabani (iráni). 66 kg: Ilijasz Zsumaj (kazah). 74 kg: Reza Mozafari (iráni). 84 kg: Mosztafa Gozejsz (iráni). 96 kg: Bahdaulet Almentaj (kazah). 120 kg: Amin Taheri (iráni)

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS