B, mint Bascov

Alapvetően a második vonallal, de jó esélyekkel vág neki a magyar kajak-kenu válogatott a csütörtökön kezdődő bascovi ifjúsági és U23-as Európa-bajnokságnak. Hüttner Csaba utánpótlás-vezetőedző szerint azon múlik a siker, hogy mennyire tudnak visszatérni a pihenőből a fiatalok.

reb „Ünnepelni volna mit, csak éppen idő nincs rá” – ezzel a mondattal fordult át a parádésan sikerült győri kajak-kenu maraton-világbajnokság értékelése a csütörtökön startoló ifjúsági és U23-as Európa-bajnokság esélylatolgatásába Hüttner Csaba vezetőedzővel.

Bizony, szusszanásnyi ideje is alig maradt a szakembernek, hiszen alig fejeződtek be a versenyek az Aranyparton, a hazai utánpótlás jeles képviselőivel máris Románia felé vette az irányt, ahol meglehetősen kései időpontban rendezik meg az idény utolsó jelentős viadalát. (A történeti hűség kedvéért tegyük hozzá, hogy az egy hét múlva sorra kerülő bydgoszczi Olimpiai Reménységek Versenyével zárul a nemzetközi megméretések sora).

khaut_kristof_mkksz

Khaut Kristóf  •  Fotó: MKKSZ

Nagyjából másfél hónapja magyar aranyhajók suhantak Montemor-o-Velhóban, hiszen tíz arany-, három ezüst és öt bronzérmet szereztek a korosztályos klasszisok a világbajnokságon. Noha várhatóan Romániában is örülhetünk piros-fehér-zöld sikereknek, hasonló tarolásra nem feltétlenül számíthatunk, hiszen egy-két versenyzőt leszámítva (jellemzően a nem olimpiai számokban) a B csapat szerepel.

„Ahogyan az elmúlt időszakban, ezúttal is szeretnénk minél több fiatalnak lehetőséget adni, ezért nem azok indulnak, akik a vébén – beszél a részletekről Hüttner. – Nagyon kései időpontban rendezik meg a kontinensviadalt, így az lányoknak, fiúknak kellett némi pihenőt adni a hazai bajnokság után, másként nem bírták volna szeptember közepéig.”

A szakember szerint az 1990-es Ifjúsági Barátság Verseny óta nem rendeztek jelentős viadalt Romániában, de a pálya elvileg megfelelő, így nem azon múlik, hogy milyen gyűjteménnyel tér haza a küldöttség. Sokkal inkább azon, hogy ki mennyire tudja újra felhangolni magát a versenyzésre.

„Azt hiszem, attól függ a jó szereplés, hogy fejben ki mennyire képes visszatérni a lapáthoz. Nem tudjuk még, a többi ország kiket indít, de bízom benne, hogy jól teljesítünk.”

Azt pedig tudjuk, hogy az általában milyen eredménnyel jár…

KAJAK-KENU EURÓPA-BAJNOKSÁG, BASKOV (ROMÁNIA)
A magyar csapat
Ifjúságiak. Fiúk. K-1 200 m: Horányi Benjámin, k-1 500 m: Mozgi Milán, K-1 1000 m: Varga Dominik, K-2 200 m Racskó Márk Máté, Matula János Bálint, K-2 500 m: Béke Kornél, Gecse Márton István, K-2 1000 m: Csók Viktor, Szendy Márk Szilárd, K-4 1000 m: Varga, Gecse, Szendy, Selyem Róbert. C-1 200 m: Némedi Konrád, C-1 500 m és 1000 m: Posztós Patrik, C-2 500 m: Zupkó Bálint, Lelovics Dávid, C-2 1000 m: Csiga János Martin, Kovács Máté András, C-4 500 m: Lelovics, Nagymihály Levente, Kosznovszki Gergely Zoltán, Zupkó. Leányok. K-1 200 m: Piller Szabina, K-1 500 és 1000 m: Pupp Noémi, K-2 500 m: Bánki Lilla, Rekop Csenge Virág, K-2 1000 m: Racskó Fruzsina, Rekop. C-1 200 m: Molnár Rebeka, C-1 500 m: Nagy Bianka, C-2 500 m: Kisbán Zsófia, Bragato Gaida.
U23-asok. Férfiak. K-1 200 m: Birkás Balázs, K-1 500 m: Gál Péter, K-1 1000 m: Bogár Gábor, K-2 200 m: Balaska Márk, Birkás, K-2 500 m: Majercsik Szabolcs, Czompa Tibor, K-2 1000 m: Janza Richárd, Korondy Tamás, K-4 1000 m: Gacsal Ákos, Gál Péter, Bogár, Koleszár Mátyás, C-1 200 és 500 m: Khaut Kristóf, C-1 1000 m: Bodonyi András, C-2 500 és 1000 m: Viola Viktor, Fekete Ádám, C-4 500 m: Forgó Christopher, Petkó András, Szabó Kristóf Zoltán, Androkity Marcell. Nők. K-1 200 m: Lucz Dóra, K-1 500 m: Takács Tamara, K-1 1000 m: Nagy Flóra, K-2 500 m: Lucz Noémi, Szénási Zsófia, K-2 1000 m: Szilágyi Anett, Horváth Noémi, K-4 500 m: Szilágyi, Malcsiner Eszter, Katrinecz Rita, Szénási, C-1 200 és 500 m: Balla Virág, C-2 500 m: Balla, Kovács Dorottya.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS