Bailey Kelen feltette a pontot az i-re, bronzérmet nyert az Európa Játékokon

A szombati éremszüret után az utolsó taekwondós versenynapon is maradt miért izgulnunk a lengyelországi Európa Játékokon, Bailey Kelen ugyanis a vigaszágon a bronzmérkőzésig verekedte magát. Ha pedig már ott járt, meg is kaparintotta a harmadik helyet. Füredi Rebeka és Padla Orsolya hetedikként zárt.

Bailey Kelen (87 kg) a nyolcaddöntőben az ukrán Vladyslav Bondarral találkozott az Európa Játékok utolsó taekwondós versenynapján. A magyar hosszú lába talált először (2-0), de gyorsan jött az egalizálás, sőt, a fordítás is (2-4). 4-4-nél újra iksz volt, ahonnan megint Bondar szerzett vezetést (4-7). Ezt is kiegyenlítette Kelen, sőt, visszavette a fórt és izgalmas végjátékban behúzta az első menetet. A második két perc sokáig igen szoros volt, majd Kelen ellépett 10-4-re. Az ukrán azonban visszajött a meccsbe és a legvégén el is vitte a menetet a magyar elől, hogy jöhessen a mindent eldöntő harmadik felvonás. Ezt Kelen egy látványos fejessel indította (3-0), de bő egy perc után Bondar állt jobban (3-4). Jött azonban megint a magyar fiú hosszú lába és látványos találatai, és egy idegőrlő csatában behúzta a második etapot és egyúttal bejutott a negyeddöntőbe, ahol a szlovén Patrik Divkovic várt rá délután.

(fotó: MOB)

Óriási elánnal estek egymásnak a szlovénnal a negyeddöntőben, fél perc után ez 2-1-es magyar vezetést eredményezett. Ütéssekkel és intésekkel a szlovén átvette a vezetést másfél perc elteltével (2-5), sőt, videózást követően egy fejest is megítéltek Divkovicnak (2-8). Az utolsó fél percben pedig már nem jött össze az egyenlítés, a szlovén hozta az első menetet. A másodikban egy intéssel szerzett fórt Divkovic, majd előbb kettőre, aztán háromra növelte az előnyt. Későn kezdte meg a hajrát Kelen és támadott az egyenlítésért is, de a végét ki tudta bekkelni a szlovén és bejutott a legjobb négy közé. Kelen így is a bronzéremért léphetett pástra az Európa Játékokon! A szlovén ugyanis döntőbe jutott, és mivel Divkovicnak nem volt nyolcaddöntős ellenfele, Kelen a másik ágon az elődöntőt elveszítő, török Enbiya Taha Bicerrel mérkőzhetett a harmadik helyért.

Egy török intéssel, egyben magyar ponttal indult a meccs. Ugyanígy szerezte első pontját Enbiya Taha Bicer. Bő fél perc alatt öt intést is kiosztott a bíró és a menet felénél egy ponttal ment a török. A szoros végjáték nem ment végig, mert Kelennek összegyűlt az öt intése, ami a török részsikerét jelentette. Bicer pontokkal indult a második felvonás, de egy látványos kombinációnak hála az egyenlítés után a fordítás is összejött fél perc alatt (6-2). Persze a török is tudott fejre találni (6-5), egy perccel a vége előtt 9-8 volt ide az állás. Ütésponttal egalizált a török és a végjáték előtt vezetett is már. Jött Kelen hosszú lába és a fordítás (12-11). Látványos és idegtépő volt a hajrá, 16-16-ra álltak 14 másodperccel a vége előtt, amikor Kelen robbantott és elsöprő küzdelmet bemutatva egyenlített a menetek számát tekintve. A döntő két perc elején mindketten találtak (2-2). Hiába lépett el hárommal a török, Kelen egy szép fejessel egyenlített, 5-5-ről indult az utolsó hatvan másodperc. Sőt, 7-5-re a magyar állt jobban és fél perccel a vége előtt már 10-5 volt az eredmény. Jött a török elkeseredetten, még a challenge-et is bevetették, de ez már nem segített Biceren. Kelen megszerezte a csapat harmadik érmét és óriási üvöltéssel szakadt ki belőle az egész napi feszültség a meccs végén és élete eredményét elérve dobogóra állhatott.

Nyolcaddöntő:

Bailey Kelen – Vladyslav Bondar: 2-0

Negyeddöntő:

Bailey Kelen – Patrik Divkovic: 0-2

Bronzmérkőzés:

Bailey Kelen – Enbiya Taha Bicer: 2-1

Bailey Kelen European Games 2023


(fotó: MOB)

Füredi Rebeka (73 kg) az Európa Játékok nyolcaddöntőjében Sude Yaren Uzuncavdarral meccselt. A török talált egy pontért először (0-1), majd a menet felénél fejet is ért a lába (0-4). Nem állt le és kivédekezte Rebeka támadásait, héttel megnyerve az első felvonást. Ütéspontokkal nyitotta a második menetet Uzuncavdar. Rebeka nem talált fogást a törökön, aki az utolsó percet megint megnyomta és behúzta a második két percet is. Mivel döntőbe jutott, a magyar lány a vigaszágon folytathatta.

A bronzmérkőzésen való részvételért Rebeka a világ- és Európa-bajnoki címvédő, francia Althea Laurin ellen küzdött. Fej-fej mellett haladtak az első percben (1-1), majd egy-egy videózás után megadott fejtalálat után 4-4-re álltak. A hajrához közelítve a gall többször is talált fejre és számoltak is Rebekára, így az első menet Lauriné lett. Mozgalmasan indult a második két perc és Rebeka vezetésével (3-0). Intésekkel lopakodott közelebb a francia, majd egy testrúgással fordított is (3-4). Az utolsó fél percben Laurin talált már csak, így mindkét menetet nyerve búcsúztatta Rebekát, aki hetedikként zárt.

Nyolcaddöntő:

Füredi Rebeka – Sude Yaren Uzuncavdar: 0-2

Vigaszág, a bronzmérkőzésért:

Füredi Rebeka – Althea Laurin: 0-2


Az Európa Játékokon a +73 kg-os mezőnyben Padla Orsolya a török Nafia Kussal nézett farkasszemet a nyolcaddöntőben. Egy perc találatnélküliség után a török ütésből talált (0-1), majd a hajrában testre elhelyezett rúgással behúzta az első felvonást (0-3). Hasonló volt a forgatókönyv a másodikban, Kus egy ütéssel szerzett vezetést az első minutumban. Egy újabb ütés, plusz egy intés és megint három volt a különbség (0-3). A végére ezúttal nőtt és sajnos nem csökkent a különbség, így a török lány jutott a legjobb nyolc közé. Kus döntőbe jutott, így Orsi  is a vigaszágon folytathatta.

(fotó: MOB)

Ott a bolgár Kalina Boyadzhieva ellen lépett pástra abban a reményben, hogy győzelem esetén a bronzért meccselhet majd. Igazi taktikai csatát hozott az első két perc és egyetlen árva ütéspontot, sajnos ezt a bolgát vitte be és vitte el ezzel az első menetet. A másodikban Orsi talált először és egy intést beszedve 2-1-re vezetett féltávnál. Gyorsan jött a fordítás, majd egy fejtalálat és máris 2-6 állt az eredményjelzőn. A hajrának 2-10-ről mentek neki és innen már nem volt visszaút, a bolgár ment tovább és Orsi a hetedik helyen végzett.

Nyolcaddöntő:

Padla Orsola – Nafia Kus: 0-2

Vigaszág, a bronzmérkőzésért:

Padla Orsola – Kalina Boyadzhieva: 0-2

A magyar csapat az Európa Játékok taekwondo versenyeit egy ezüst-, és két bronzéremmel zárta.

Taekwondo Szövetség