Bajnok a Bayern!

Bajnok a Bayern!

3:1-es győzelem Berlinben.

{tab=Összefoglaló}

Erős 15-20 perc után takaréklángon is hozta a mérkőzését a Bayern, így a Dortmund – Schalke derbi eredményétől (0:0) függetlenül is bajnok lett!

Pep Guardiola kicsit megforgatta a keretet szombathoz képest, visszakerült a kezdőbe Rafinha, Dante és Götze is – Ribéry, Martínez és Mandzukic kárára.

Josh Luhukay, a Hertha vezetőedzője a mérkőzést megelőzően agresszív letámadásról beszélt, nos ebből semmi nem látszott, a hazaiak már az első pillanattól kezdve felvették a sündisznó-állást.

Nem túl nagy eredménnyel, a Bayern ugyanis már a 6. percben megszerezte a vezetést, Müller az alapvonalról visszafordulva passzolt középre, a labdába beleért egy berlini játékos, ami így Kroos elé pattant, aki belsővel, Kraft lábai között kilőtte a rövid sarkot. 0:1! A Bayern nagyon megnyomta az első periódust, két minutummal később már Götze került ziccerbe, de túlságosan kiszorított helyzetben volt.

A 14. percben aztán már jött a második találat is, Schweinsteiger finom emelését követően Götze senkitől sem zavartatva öt méterről fejelt a hálóba, 0:2! Ekkor gyakorlatilag már el is dőlt a mérkőzés, főleg úgy, hogy a Hertha gyakorlatilag métereket nem tudott előre menni, olyan sikeres volt a Bayern letámadása.

Robbenék ezt követően valamelyest visszavettek a tempóból, ami bizony több alkalommal meddő passzolgatásba torkollott, igaz, bármelyik pillanatban benne volt egy veszélyes indítás. A következő nagy helyzetig mégis a 37. percig kellett várni, Götze az alapvonalról emelte vissza az ötös vonalába a labdát, Müller azonban csak a felső kapufát találta el fejjel.

A 44. percben ismét Müller került ziccerbe egy hajszálpontos félpályás ívelést követően (Boateng érdeme), át is emelte a labdát Krafton, de célt tévesztett.

A második félidőben még inkább visszavett a lendületből a Bayern, amin Guardiola korai cseréi sem igazán változtattak, pedig érkezett Ribéry, Mandzukic és Thiago is. Úgy tűnt, így is izgalom nélkül lehozható ez a meccs, de a félidő derekán Rafinha lökéséért büntetőt kapott a Hertha, amit Ramos a 66. percben értékesített is. 1:2.

A hazaiak ebből erőt meríthettek, de a Bayern túlságosan nem esett kétségbe, továbbra is nyugodtan passzolgatott, kevés veszéllyel. A 79. percben azonban egy labdaszerzés után gyors támadást indított a Bayern, Götze finom bokamozdulattal passzolt a baloldalon elfutó Ribérynek, aki éles szögből is át tudta pörgetni Kraft felett a labdát, 1:3!

Újabb fontos esemény már nem történt, így a Bayern sorozatban 19. alkalommal is győzött a Bundesligában, sorozatban 63. bajnokiján lőtt gólt, sorozatban 52. bajnokiján maradt veretlen – és 24. alkalommal lett Németország bajnoka!

HERTHA BSC – FC BAYERN 1:3 (0:2)
Hertha BSC Kraft – Pekarik, Brooks, Kobiashvili (64. Niemeyer), Van den Bergh – Janker, Hosogai – Skjelbred, Mukhtar (Ronny 71), Schulz – Ramos (87. Wagner)
Cserepad: Gersbeck, Ndjeng, Holland, Syhre
FC Bayern Neuer – Rafinha, Dante, Boateng, Alaba – Lahm, Schweinsteiger (64. Thiago) – Robben (54. Ribéry), Kroos, Götze – Müller (54. Mandzukic)
Cserepad: Starke, Van Buyten, Shaqiri, Pizarro
Játékvezető: Marco Fritz (Korb)
Nézőszám: 76.197 (teltház)
Gólok: 0:1 Kroos (6.), 0:2 Götze (14.), 1:2 Ramos (66./Foulelfmeter), 1:3 Ribéry (79.)
Sárga lapok: Skjelbred / –

Írta: Roy Makaay

{tab=Előzetes}

Hétközi forduló a Bundesligában: kedden este a Bayern München a Hertha BSC otthonába látogat.

fcb bsc goetze mueller 628Nehézkesen indult be a szekér, de összességében megérdemelten győzött csapatunk a Bundesliga 26. fordulójában a rendkívül lelkes Mainz otthonában. Ezzel együtt a nagy sorozatait is fenntartotta. Közte a győzelmi rekordot, mely már 18 mérkőzésesre duzzadt. Hihetetlen számok idén is.

Akkor még elmaradt a bajnokavatás, azonban az újabb győzelemmel már tényleg nagyon-nagyon közel került a matematikai határhoz Pep Guardiola csapata. A keddi berlini találkozón, már minden a saját kezében van, ám akár egy esetleges gyengébb eredmény is alkalmas lehet az ünneplésre, utóbbihoz azonban az kell, hogy a Borussia Dortmund – Schalke mérkőzésen megfelelő eredmény szülessen.

A frissen feljutó Hertha BSC most már bizonyosan nem fogja elkövetni a 2012-es hibáját, akkor nyomban a feljutásukat követően újra kiestek. Ettől most olyannyira nem kell tartaniuk, hogy 8 fordulóval a bajnokság vége előtt még akár a nemzetközi kupás helyek megszerzése sem tűnik lehetetlennek. Persze ebben éppen az előző fordulóban estek vissza, amikor a rivális Mönchengladbach otthonában szenvedtek 3-0-s vereséget.

A Bayern Münchennél Holger Badstuber az egyetlen biztos hiányzó. Thiago felépült kisebb sérüléséből, így ő is játékra kész.

A Kicker így várja a kezdőcsapatokat:

Hertha BSC: Kraft – Pekarik, Janker, Brooks, J. van den Bergh – Hosogai, Skjelbred – M. Ndjeng, Ronny, N. Schulz – Ramos

FC Bayern: Neuer – Lahm, J. Boateng, Dante, Alaba – Javi Martinez, Schweinsteiger – Robben, M. Götze, Ribery – T. Müller

A találkozóra kedden 20 órától kerül sor, melyet a hétfő esti állás szerint az Eurosport 2 élőben fog közvetíteni. 

{/tabs}

A cikk olvasása az fcbayernmunchen.hu weboldalon.

Share: