Bajnok a suliban

Az olimpiai bajnok kardozó, Szilágyi Áron tartott élménybeszámolót a Budavári Általános Iskola diákjainak a szövetség jövő pénteki Sulivívó-találkozója felvezetéseként.

Pusztai Viola Március 11-én a szövetség a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban rendezi meg első alkalommal, hagyományteremtő szándékkal az országos Sulivívó-találkozót. A rendezvényen a Sulivívó-programban részt vevő iskolások tehetik próbára tudásukat a páston, illetve személyesen találkozhatnak, kérhetnek tanácsot olimpiai és világbajnok vívóktól. Az esemény felvezetéseként csütörtökön a Budavári Általános Iskolában – amelynek tanulója volt a felnőtt vb-bronzérmes, junior világ- és Európa-bajnok kardozó, Márton Anna is − a gyerekeknek London olimpiai bajnoka, a kardozó Szilágyi Áront tartott élménybeszámolót.

Szilágyi Áron Forrás: MTI

Szilágyi Áron  •  Forrás: MTI

A kisiskolások izgatottan várták a sportoló érkezését, s természetesen nem azért, mert ahelyett, hogy röpdolgozatot írtak volna, őt hallgathatták, hanem valóban érdekelte őket, hogyan indult a bajnok karrierje, és hogyan jutott a csúcsra Londonban. Szilágyi elmondta, a gyermekkori sportágválasztásban kiemelkedő szerepe van az edző személyiségének. Mint az ő esetében, amikor kilencévesen a vívás mellett döntött, a nevelőedzőjének Gerevich Györgynek. Bár a tervek szerint párbajtőrözni kezdett volna a Vasasban, későbbi mestere azonnal meglátta benne a kardozót.

Igaza lett, hiszen Áron már a Bambi korosztályban, 10-11 évesen érmeket nyert. A siker mindig átlendítette a hétköznapok nehézségein, csupán egyszer ingott meg életében, hogy az edzés helyett a barátokkal, osztálytársakkal kosarazhasson, de gyorsan megértette, hogy van jövője a sportágban. Olyannyira, hogy tizenhét évesen a kardcsapat tagjaként 2007-ben világbajnokságot nyert, s bár Lengyel Balázs betegsége miatt hirtelen, és minden előzmény nélkül csöppent bele a felnőttek világába, onnantól stabil tagja a válogatottnak.

Természetesen a gyerekek leginkább arra voltak kíváncsiak, hogyan nyerte meg az olimpiát Londonban. A döntő előtt az edzőjével, Somlai Bélával megfigyelték: olasz ellenfele az elődöntőbeli győzelmét olyan felhőtlenül ünnepelte, hogy sejtették, a döntőre nem tudja ismét felszívni magát, és így is történt. Amikor bevitte az utolsó tust, euforikus hangulatban került, és arra gondolt: az elmúlt tizenkét év munkája nem volt hiábavaló.

Szó esett az élsport és a tanulás összeegyeztetéséről, és Áron a saját példáján keresztül adott hasznos tanácsokat a gyerekeknek. Végül Rióról esett szó. Harsányi Levente moderátor kérdésére válaszolva, meg akarja-e védeni a címét, ő a gyerekekhez intézett kérdéssel válaszolt: „Melyik a több, az egy vagy a kettő?” Kórusban érkezett a válasz: a kettő. Így nem fért kétség ahhoz, hogy Szilágyi ismét az aranyért indul harcba.

Végül a kisiskolások tehettek fel kérdéseket az olimpiai bajnoknak, majd osztályonként közelebbről is megcsodálhatták a londoni aranyérmét. Szilágyi elmondta, jövő pénteken ő is jelen lesz a Gerevich Aladár Sportcsarnokban a Sulivívó-találkozón, és már alig várja, hogy láthassa, hogyan teljesítenek a legkisebbek a páston.

A szövetség az elmúlt időszakban országszerte 95 általános és középiskolának biztosított vívófelszereléseket annak érdekében, hogy felélessze az iskolai vívás egykor nagy hagyományait. Az állami és egyházi oktatási intézményekben az adott település vagy megye vívóegyesületeinek szakembereivel, edzőivel együttműködve, részben a testnevelésórák keretében, részben tanórán kívüli foglalkozásként indulhatott meg az oktatás. A Sulivívó-program eredményeként mintegy két és félezer kisdiák vív.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS