Bajnokok Ligája – A címvédő Inter és a Tottenham lehetetlen küldetése

image

A labdarúgó Bajnokok Ligájában a címvédő Internazionale már a nyolcaddöntőben is hatalmas sikert ért el azzal, hogy hátrányból indulva harcolta ki a továbbjutást a Bayern München otthonában, most azonban szinte a csodára lenne szüksége ahhoz, hogy ugyanezt a negyeddöntőben is megtegye a szintén német Schalke 04 vendégeként.

A milánóiak az első mérkőzésen kétszer is vezettek, ennek ellenére vaskos meglepetésre 5-2-es vereséget szenvedtek a San Siro Stadionban, így most legalább 4-0-ra kellene győzniük Gelsenkirchenben, hogy ott lehessenek a legjobb négy között. A statisztikák alapján erre gyakorlatilag semmi esélyük sincs, ugyanis a Schalke ebben az idényben mind a négy hazai BL-mérkőzését megnyerte, ráadásul 11 lőtt gól mellett mindössze kettőt kapott. Amellett a német együttes története során hazai környezetben még egyszer sem kapott ki olasz csapattól.
"Legbelül hiszem, hogy bármi megtörténhet, így gondolják ezt a játékosok is" – mondta Leonardo, az Inter brazil trénere.
Ha a papírforma igazolódik, és az Internazionale búcsúzik, a "hagyomány" folytatódni fog, vagyis megint elmarad a címvédés, ahogyan az eddig is mindig megtörtént a Bajnokok Ligája históriájában.
Hasonlóan kilátástalan helyzetből vág neki a negyeddöntő szerdai visszavágójának a Tottenham Hotspur, amely az első mérkőzésen 4-0-ás vereséget szenvedett a Real Madrid vendégeként. A BEK, és a BL 1955-ös kezdete óta nem volt még olyan csapat, amely 4-0-ás hátrányból továbbjutott volna, ráadásul a Tottenham története során még soha nem tudott győzni spanyol csapat ellen hazai környezetben. Az egyetlen "kapaszkodója" talán az lehet a londoni alakulatnak, hogy a madridiak eddigi utolsó szigetországi túrájukon éppen egy 4-0-ás vereségbe szaladtak bele a Liverpool vendégeként két évvel ezelőtt. Most egy ilyen eredmény hosszabbítást érne Harry Redknapp legénységének.
"Amit eddig véghez vittünk, már az is nagyszerű dolog. Megpróbáljuk a lehető legjobb formánkat adni, és meglátjuk, mi lesz" – nyilatkozta Redknapp.

Bajnokok Ligája negyeddöntő, visszavágók:
FC Schalke 04 (német)-FC Internazionale (címvédő, olasz) 20:45 ó (az első mérkőzésen: 5-2)
Tottenham Hotspur (angol)-Real Madrid (spanyol) 20:45 ó (0-4)