Bajnokok Ligája: alapemberei nélkül a Fradi Bresciában

Vargadenes2018112001

Sérülések tizedelik a zöld-fehér együttest, három játékosa el sem utazott Olaszországba. 

Vargadenes2018112001

Bajban lehet a Fradi. Mezei Tamás, Jansik Szilárd és Varga Dénes sérüléssel bajlódik, így ők el sem utaztak a BL 8. fordulójára Bresciába.

“Alaposan kielemeztük a Brescia elleni mérkőzésünket és amennyire tudtunk felkészültünk a találkozóra. Sajnos azonban nem áll rendelkezésemre a teljes keret, hiszen három sérültünk is van, illetve óvatosan kell szerepeltetni Slobodan Nikicset is, aki hosszú kihagyás után tért vissza múlt szombaton a Szentes elleni bajnokin. Nehéz mérkőzésre számítok, de a körülményektől függetlenül győzni jöttünk. Odatesszük magunkat, és ami bennünk van, azt kiadjuk magunkból.” – mondta Varga Zsolt a fradi.hu-nak.

A Fradi jelenleg az A-csoport negyedik helyén tanyázik, előtte a Brescia egységgel, mondhatjuk, hogy a mai hatpontos meccs lesz.

Bajnokok Ligája, a 8. fordulójában:

Mladost Zágreb – Szolnoki Dózsa 8-11 (4-5, 1-3, 2-2, 1-1)
Gólszerzők: Radu 2, Milos 2, Csuk 2, Cagalj 1, Kharkov 1 ill. Zalánki 3, Alekszics 3, Prlainovics 2, Kis 1, V. Rasovics 1, Jansik D. 1

További program: (2019., február 6., szerda):

A-csoport:

20:30 Steaua Bukarest – Barceloneta

18:30 Eger – Crvena Zvezda (M4 Sport, élő)

20:30 Brescia – FTC Telekom

20:30 Pro Recco – Dinamo Moszkva

 B-csoport:

20:30 Jadran Split – Sport Management

19:00 Waspo Hannover – Spadau 04

20:00 Olympiakosz – Jug Dubrovnik

Tabella:

A-csoport:

1. Pro Recco 21 pont
2. Barceloneta 16 pont
3. Brescia 14 pont
4. FTC Telekom 13 pont
5. ZF-Eger 9 pont
6. Dinamo Moszkva 6 pont
7. Steaua Bukarest 3 pont
8. Crvena Zvezva 0 pont

B-csoport:

1. Jug Dubrovnik 21 pont
2. Sport Management 16 pont
3. Szolnoki Dózsa 12 pont
4. Olympiakosz 11 pont
5. Mladost Zágreb 8 pont
6. Spandau 04 7 pont
7. Jadran Split 3 pont
8. Waspo Hannover 3 pont

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS