Bajnokok Ligája: az Eger lesimázta a Rijekát

egererdelyi2016

Nagy meccset húzott be az Eger. A hevesiek idegenben győzték le a Rijekát.

egererdelyi2016

Erdélyi ismét csapata legjobbja volt (Fotó: egrivizilabda.hu)

Az Eger Rijekában vendégeskedett a BL harmadik fordulójának odavágóján. A horvát csapat tavaly óta nagyon megfiatalodott. Meghatározó, rutinos játékosok mentek el az együttestől, ennek ellenére az elmúlt hétvégén csak két góllal tudott győzni a rivális Jug Dubrovnik ellenük.

Az első negyedben Decker kiállítását használta ki Tkac, de ezek után sorra jöttek a hevesi gólok. Bedő duplájával már 2-1 volt, ide. Sőt, Erdélyi átvette a stafétát, hiszen válogatottunk is kettőt szórt, ezzel pedig már 4-1 volt az állás. A második nyolc perc is az egrieké volt. A sérüléséből lábadozó Hárai talált be, majd Kovács Gergő értékesített egy büntetőt. A végén pedig érkezett Csuk és vele együtt a hetedik.

A fordulás után kicsit kozmetikázott a Rijeka az eredményen. Cosmin Radu egy előnyt vágott be, majd Vukicsevics a hajrára kanyarodva négyre csökkentette a különbséget. Az utolsó percek azonban Hosnyánszky majd Lőrincz találatával már ismét visszaállt a közte hat, 3-9. Az utolsó negyedben megtartotta az Eger előnyét, így 12-6-ra győzött a hevesi együttes és nagy lépést tett a BL főtábla felé.

Bajnokok Ligája, harmadik kör, első mérkőzés:

Primorje Rijeka – ZF-Eger 6-12 (1-4, 0-3, 2-2, 3-3)
Gólszerzők: Radu 1, Power 1, Peros 1, Tkac 1, Vrilcs 1, Vukicsevics 1 ill. Erdélyi 3, Csuk 2, Kovács 2, Bedő 2, Hárai 1, Hosnyánszky 1

A visszavgót november 11-én rendezik.

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS