Bonaventura: “Ez a vereség segíteni fog bennünket”

Giacomo Bonaventura csalódottan nyilatkozott a Genoa elleni 3-0-s vereség után, de úgy véli, hogy hosszú még a bajnoki idény és fontos, hogy a következő fordulóban nyerjenek a Pescara ellen.

“Néhány dolog nem a tervek szerint alakult. Tudtuk, hogy kemény meccs lesz. Azt hiszem, hogy ez a vereség még hasznos is lehet. Alázatosak vagyunk és tudjuk, hogy milyen nehéz a bajnokság. Keményen kell dolgoznunk, fiatalok vagyunk, így normális, ha hiányzik belőlünk egy kis ravaszság és tapasztalat.” – mondta Bonaventura.

“Sokkal nehezebb dolgunk volt, amikor Palettát kiállította a játékvezető és nem sikerült megállítanunk az ellentámadásaikat. Genovában játszani mindig nehéz, mert az ellenfél jól zárja le a területeket és nem enged szabad helyet. Nagy esélyünk volt, hogy fellépjünk a tabella első pozíciójára, de nem volt elég erőnk, hogy megnyerjük a meccset. Csalódottak vagyunk, de ez a vereség segíteni fog bennünket a jövőben. Most a vasárnapi mérkőzésre kell koncentrálnunk és nyerni szeretnénk. Jól fel kell készülnünk és a legjobb formánkat mutatni.”

Forrás: www.acmilan.hu – RSS