Bajnokok Ligája: nehéz mérkőzés előtt az Eger és az OSC

Champions League logo bluetext 20132014

Az Eger idegenben, míg az OSC hazai pályán tehet nagy lépést a BL-főtábla felé.

Champions League logo bluetext 20132014

Már csak egy lépés választja el az Egert és az OSC-t a BL-főtáblától, de nincs könnyű helyzetben egyik magyar együttes sem.  A hevesieknek a Rijeka, míg az újbudaiaknak a Sport Management együttese jutott.

“Más volt az elmúlt években ismert Rijeka, és más ez a mostani. Természetesen nem azt szeretném ezzel mondani, hogy nem képvisel jó erőt ellenfelünk, de tény, kevesebb olyan játékosuk van már, mint régen. Akik maradtak, azok közül is találunk világsztárt, elég, ha csak a center Cosmin Raduról beszélek, vagy a horvát Ivan Buljubasic, Ante Vukicevic kettősről, akik mellett több jó játékosuk van még. A keretben azonban sok a fiatal játékos, és ebben látszik igazán, hogy változott a Rijeka csapata. Nem titkoltam, amikor a múlt heti sorsolás után azt mondtam, ezzel az ellenféllel szeretnénk játszani, és ezért most is azt kell mondanom, tovább kell jutnunk. Nem mondom persze azt, hogy könnyű mérkőzés vár ránk, de a két meccs alapján, illetve, hogy saját közönségünk előtt fejezhetjük majd be a párharcot, kötelességünk kiharcolni a főtáblába jutást.” – fogalmazott Dabrowski Norbert az Eger vezetőedzője.

Az OSC-nek a tavalyi olasz ponvadászat harmadik helyzettje jutott. A második körből az első helyen jutott tovább a Verona. Valentino Gallo, Stefano Luongo, Niccolo Gitto az olasz válogatottból, míg a horvátoktól a jólcsengő Antonio Petkovics a csapat tagja, de említhetnénk a  montenegrói válogatott kapust Dejan Lazovicsot, vagy a franciáktól Romain Blaryt és a grúzoktól Marko Jelacát.

A Bajnokok Ligája holnap programja (október 26., szerda):

19.30 A Híd-OSC-Újbuda – Sport Management Verona
19.30 Primorje Rijeka – ZF-Eger
20.00 AN Brescia  – Jadran Carine Herceg Novi
21.00 Waspo Hannover – Digi Nagyvárad

A visszavágókat bő két hét múlva, november 11-én rendezik meg.

 

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS