Bakóék nemzetközibe nyomják

Rali

2016. május 27. péntek, 11:33

Szerző: Tiba Anita – Fotó: Rally Feeling

A Bakó Rally Team az egri futamot követően több hazai és külföldi futamon is csatába szállt a méregzsákokkal. A csapat párosai legtöbb esetben technikai problémától mentesen és kupával távoztak. Bakó László csapatvezető mesél az elmúlt három hét eseményeiről.

„Az egri versenyt követően túl sok időnk nem volt a felkészülésre, mert úgy néz ki, hogy idén háromhetente vannak a futamok. Próbálunk helytállni a hazai és a külföldi pályákon is, ami sokszor nem is olyan egyszerű, mint gondolnánk. Miskolcon négy Citroen C2R2-vel és egy Peugeot 208-cal álltunk a rajthoz. Technikai gondunk szerencsére nem volt, de két versenyzőnk kiállni kényszerült. Hibján Jociék egy versenybaleset miatt, Jánosa Ákosék pedig azért, mert kicsit jobban siettek a kelleténél. A Gyuriczky kettős nem érezte jól magát, ezért feladták a versenyt. Míg Drávuczék harcát egy váltótartó bak bélyegezte meg, addig az ifj. Antalffy duó megszerezte a második helyért járó kupát az ORB A6-os kategóriában. 

bako_1

Miskolcot követően másfél héttel már az Euro-Ringen tesztelt egy román párosunk a soron következő hegyi versenyre. Én pedig az évi egy versenyemet teljesítettem rá egy napra Tótkomlóson, ami egy nagyon hangulatos rendezvény volt ismét. Ugyanitt indult még Szabó Zoltán is a méregzsákkal. Én az M1 kategória 2. helyén végeztem, míg Zoli az M2 csoportban hozta el szintén a 2. helyért járó kupát.

A tótkomlósi versennyel párhuzamosan a csapat másik fele a romániai Arad Ralin vett részt, ahol Arad város polgármestere terelgette a C2-t. Ők is sikeresen teljesítették előfutóként a távot.

A Szombathely Rali előtt kemény egy hetünk maradt felkészülni. Itt is kétfelé oszlott a team, hiszen nem csak a murvás futamon, hanem a román hegyi felfutón is indult két versenyautónk. Szombathelyen Rali2-ben Jánosáék az A6-os kategória 1. és az Abszolút 5., Hibjánék pedig az A6 4. helyen végeztek. ORC-ben egy teljesen új pilóta indult az egyik versenyautónkkal Tőzsér Áron személyében, akik szintén nyerték a kategóriájukat és hat kupával lettek gazdagabbak. Ezzel egy időben, Romániában két Citroen sikeresen foglalta el a dobogó első és második fokát. Mi a versenyzőink és reklámpartnereink is elégedettek vagyunk” – mondta Laci.

A Bakó Rally Team 2016. június 10-12. újra csatába megy a veszprémi murvára, ahol minden versenyautójuk rajhoz fog állni. 

Forrás: www.formula.hu – RSS