Palermóból érkezhet irányító, Mastour lehet a kulcs

A Milan már egy ideje keresi a megfelelő irányítót a csapatba és a La Gazzetta dello Sport hírei szerint most meg is találta Franco Vazquez személyében.

Ebben a szezonban sem Keisuke Honda, sem pedig Kevin-Prince Boateng nem vált be támadó-középpályásként, így erre a posztra a vezetőség a nyáron mindenképpen szeretne szerződtetni egy játékost. Vazquez nem új név a kívánságlistán, hiszen a Milan már korábban bejelentkezett érte.

Állítólag megfelelő ajánlat esetén a Palermo nyitott az olasz játékos eladására, de a klub elnöke, Zamparini nemrég kijelentette, hogy csak külföldi együttesnek adja el Vazquezt, mert nem akar egy rivális csapatot sem erősíteni Olaszországon belül. A Gazzetta szerint annak a lehetősége, hogy a Milan Hachim Mastourt adná Vazquezért, könnyedén meggyőzné a szicíliai klubot. Viszont az még nem ismert, hogy Mastour mellett mekkora összeget fizetne a Milan. Vazquez egyébként a szezonban 36 bajnoki meccsen 8 gólt és 6 gólpasszt jegyzett.

Mastour jelenleg kölcsönben szerepel a spanyol élvonalban szereplő Malagában, azonban mindössze egyetlen mérkőzésen játszott, akkor is csereként lépett pályára. A megállapodás értelmében a 17 éves tehetség kölcsönszerződése 2017 nyaráig szól, azonban elképzelhető, hogy már idén nyáron visszatér a Milanhoz.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS