Balatoni párbajtőr-birodalom

Jubileumi, negyvenedik alkalommal adták át a Magyar Olimpiai Bizottság, a Decathlon és az Utanpotlassport.hu által alapított „A hónap műhelye”-díjat. A MOB székházában ezúttal az SZ-L Bau Balaton Vívóklub párbajtőrözőit ünnepelték, akik áprilisi kiemelkedő eredményeikkel érdemelték ki a rangos elismerést. A Balaton-felvidéki klub közösségi erejét mutatja, hogy a félmillió forintos Decathlon sportszervásárlási utalvány mellett a közönségdíjat és az azzal járó százezer forintos Decathlon sportszervásárlási utalványt is elnyerték.

Munkatársunktól „Szenzációs teljesítmény” – így jellemezte Bruckner Gábor, az Utanpotlassport.hu főszerkesztője a vívószakosztályok páratlan sorozatát, amely végigkíséri „A hónap műhelye”-díj négyéves történetét. A sportág képviselői az elismerés ötödét érdemelték ki, idén a BVSC-Zugló márciusi sikere után az SZ-L Bau Balaton Vívóklub párbajtőrözőit köszöntötték a MOB székházában. Akik akár a tavasz első hónapjában is nyerhettek volna, hiszen a versenyzőjük, Siklósi Gergely a junior Európa-bajnokságon egyéniben és csapatban is felállhatott a dobogó legfelső fokára.

A Balaton Vívóklub párbajtőrözői és a díjátadók Fotó: Szalmás Péter/MOB

A Balaton Vívóklub párbajtőrözői és a díjátadók  •  Fotó: Szalmás Péter/MOB

Aztán az áprilisi korosztályos világbajnokságon folytatta a menetelését: egyéniben bronzérmet, csapatban ezüstöt szerzett. De ahogy a díjátadón láthattuk, nemcsak ő szállítja a Balaton-felvidékre az érmeket, hanem a kisebbek is, hiszen diákolimpiai győztesek, olimpici-dobogósok is helyet foglaltak közöttük, Kalácska Botond személyében pedig négyszeres „Jó tanuló, jó sportoló” versenyzővel is büszkélkedhetnek.

A hétszeres világbajnok párbajtőröző, a Balaton Vívóklub tapolcai szakosztályának edzője, Szalay Gyöngyi így is tett: külön kiemelte, hogy nekik nemcsak a világversenyeken, Világ Kupa-viadalokon elért eredmények a fontosak, hanem az is, hogy a tanítványok a diákolimpián öregbítsék iskolájuk hírnevét.

A mester a klub rövid történetével is megismertette a jelenlévőt, a gyerekeknek különösen figyelni kellett, hiszen előre jelezte, hogy a délután edzésen megkérdezi őket: „Kinga néni” (Borosné Eitner Kinga – A szerk.), hogyan épített a semmiből párbajtőrfellegvárat Tapolcán, majd virágoztatta fel a vívást Keszthelyen és Balatonfüreden is. Szalay Gyöngyi a tanítványaként ért el kiemelkedő sikereket, többek között az 1996-os atlantai olimpián bronzérmet nyert. Szeretné, ha hozzá hasonlóan tanítványa, Siklósi Gergely is ott fejezné majdan a pályafutását, ahol 12 éve elkezdte: Tapolcán.

A 18 éves párbajtőrözőre a kisebbek is felnéznek, Simon Júlia például azért tartja a példaképének, mert gyors és merész a vívása. Maga az érintett arról beszélt, hogy társaival – Bányai Zsombor, Esztergályos Patrik, Bakos Bálint és még sorolhatnánk – igyekeznek megfelelni annak a jelzőnek, amelyet tavaly az Utanpotlassport.hu-tól kaptak: aranygeneráció. A junior Eb-t 2016-ban megnyerték, a vb-n másodikok lettek, de jövőre mindenképpen az aranyra hajtanak.

Siklósi Gergely Fotó: Szalmás Péter/MOB

Siklósi Gergely  •  Fotó: Szalmás Péter/MOB

A junior-világranglistát és a 2016/17-es hazai felnőttranglistát is vezető Siklósiról a Decathlon regionális igazgatójának, Román Gergelynek az volt az első benyomása, hogy rendkívül higgadt, felnőttes a gondolkodása. Külön kiemelte: sportemberi mivoltáról adott tanúbizonyságot, amikor a riói olimpiára készülő férfi párbajtőrcsapat elsőszámú tartalékaként azt mondta, nem akar ott lenni 2016-os ötkarikás játékokon, mert az valakinek a sérülését jelentené, azt pedig senkinek sem kívánja. Emellett természetesen a Balaton Vívóklub méltatásáról sem feledkezett el, „zseniális eredményeket értek el”, mondta, hozzátéve, hogy nyugodt a jövőt illetően, mert olyan vívók ülnek vele szemben, akik akár fényes érmeket nyerhetnek az olimpiákon.

Tóth József, a MOB Héraklész-programjának igazgatója egyrészt a vívás kiemelkedő utánpótlás-neveléséről beszélt. Nem a levegőbe, hiszen számokkal is alátámasztotta. Siklósit „zseniális sportolónak” nevezete, a Balaton Vívóklubbal kapcsolatban pedig kiemelte, hogy a Héraklész-programba az elmúlt több mint tíz év alatt húsz vívót adtak, ami vidéki klub esetében, amely ráadásul csupán párbajtőrrel foglalkozik, egészen kiemelkedő adatnak számít. Továbbá felhívta a figyelmet „A hónap műhelye”-díj egyre nagyobb elismertségére, mint mondta, a nyertesek büszkék lehetnek arra, hogy rendelkeznek a címmel.

Dr. Kamuti Jenő, a vívószövetség alelnöke ugyancsak büszkeségét fejezte ki a Borosné Eitner Kinga és Szalay Gyöngyi fémjelezte Balaton Vívóklub iránt. Felelevenítette a kezdeteket, kiemelte, hogy a klub korábban világversenyeket is rendezett Keszthelyen, illetve Tapolcán, ami vidéken ritkán fordul elő. És megköszönte a Decathlonnak, hogy  különböző programokkal, támogatásokkal segítik az utánpótlás-nevelést.

A díjátadás és a közös fotók elkészítése után Bruckner Gábor azzal zárta az ünnepélyes díjátadót, hogy felhívta a szakosztályok, klubok figyelmét arra: a májusi teljesítmény alapján június 5-ig lehet műhelyt jelölni az erre a célra létrehozott oldalon.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS