Balkán-kupa Bukarestben

Az U16-os fiú- és leány kosárlabda-válogatott a hét végén Bukarestben szerepel a hagyományos Balkán-kupán: mindkét szövetségi edző négy-négy mérkőzésen tesztelheti játékosait.

Lakner Gábor Ahogy arról beszámoltunk, az U16-os kosárlabda-válogatottak a szokásosnak mondható programmal búcsúztatják az évet. Előbb szombattól szerdáig Bukarestben szerepelnek a hagyományos Balkán-kupán, majd a két ünnep között – egy nap eltéréssel – az Olimpiai Reménységek Versenyén lépnek parkettára, amelyet az idén Lengyelország rendez.

Váradi Attila

Váradi Attila szövetségi edző

A fiúk és a lányok is négy-négy mérkőzést játszanak a román fővárosban, előbbiek Bulgária, Szerbia, Törökország és Románia együttesével csapnak össze, míg utóbbiak Bulgária, Törökország és a házigazda románok első és második csapatával mérkőznek meg. A tornát mindkét nemben körmérkőzéses rendszerben bonyolítják le. A csapatoknak egy-egy pihenőnap jut, a fiúk és a lányok is vasárnap maradnak játék nélkül.

„Hosszú idő telt el azóta, hogy utoljára találkoztunk, előzetesen nem tudjuk, ki mennyire fáradt, és ki mennyit fejlődött. Sokat nem tudunk együtt edzeni, viszont értékes mérkőzéseket játszunk, amelyeken próbálunk tovább építkezni, ahogyan az elmúlt években tettük – mondja honlapunknak elöljáróban Váradi Attila, az U16-os fiúválogatott szövetségi edzője. – Voltak, akik jelezték, hogy nem tudnak mindkét tornán részt venni, amit természetesen toleráltunk, hiszen nekünk sem célunk, hogy széthajtsuk a gyerekeket.”

„Két különböző csapattal veszünk részt a két tornán, a Balkán-kupán a fiatalabbak, a többnyire kétezer-kettes születésű játékosok kapnak lehetőséget. Székesfehérváron a Héraklész-héten láttuk a korosztályt, ezúttal más közegben, téthelyzetben is felmérhetjük őket – fogalmaz Mészárosné Kovács Andrea, az U16-os leányválogatott szövetségi edzője. – Az elmúlt évek tapasztalatai alapján az ORV számít erősebb versenynek, ott a kétezer-egyesek játszanak, többek között azok is, akik már az idén részt vettek az Európa-bajnokságon.”

A BALKÁN-KUPA MENETRENDJE
Fiúk
Szombat, 16 óra: Magyarország–Szerbia. Hétfő, 18.15: Magyarország–Bulgária. Kedd, 18.15: Magyarország–Törökország. Szerda, 18.15: Magyarország–Románia
Leányok
Szombat, 11.30: Magyarország–Románia B. Hétfő, 16: Magyarország–Románia A. Kedd, 11.30: Magyarország–Bulgária. Szerda, 13.45: Magyarország–Törökország

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS