Bangkoki bronzjárat

A csütörtöki bravúrt követően újabb kiugró teljesítménnyel jelentkezett Péni István Bangkokból. Az UTE 19 éves sportlövője ismét bronzérmet szerzett a felnőtt Világ Kupa-versenyen, ezúttal a szabadpuska 50 m-es fekvő számban.

reb Ahogyan arról csütörtökön beszámoltunk, a 19 esztendős Péni István életében először éremnek örülhetett felnőtt Világ Kupa-viadalon, hiszen a légpuskások között a dobogó harmadik fokára állhatott fel.

peni_bangkok_50_fekvo

Péni István világklasszisok társaságába került

S ha egy üzlet beindul…

Már akkor jeleztük, az UTE riói kvótás sportolója még két számban rajthoz áll, de azt inkább csak remélhettük, hogy hasonló bravúrra lesz képes. Ő pedig megmutatta, minden „hangszeren” játszik.

A szabadpuskások 50 méter fekvő számában már az alapversenyben remekelt, 619,2 körrel a negyedik helyen jutott tovább a nyolcfős fináléba. Ott aztán világklasszisokkal társaságában ragadott fegyvert. A riválisok jelentőségét jelzi, hogy az első helyen a 2000 sydney-i olimpián ezüstérmes dán Torben Grimmel végzett, míg őt a 2008-as pekingi játékokon harmadik, világbajnoki címvédő ausztrál Warren Potent követte. Előbbi 40, utóbbi 53 éves…

Mögöttük 187,3 körrel harmadikként azonban az a Péni végzett, aki bármelyikük fia lehetne.

„Húh, ez fantasztikus, az álom vált valóra! – idézték az érthetően lelkes magyar fiatalt a nemzetközi szövetség honlapján. – A tíz méteres puskaversenyre jól felkészültem, új junior Európa-csúcsot lőttem, boldog voltam. Alig tudom elhinni, hogy ebben a számban is sikerült dobogóra állnom. Az olimpiai érmesek társasága igazán felemelő.”

Az a rossz hírünk a riválisoknak, hogy Kissné Oroszi Edit tanítványa kedden a szabadpuska 3×40 lövéses összetett számában is indul…

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS