Barça-verés a főpróbán

Az ifjúsági Bajnokok Ligájára készülő Puskás Akadémia tizenegyesekkel győzte le a Barcelona U19-es gárdáját. Komjáti András szerint a főpróba jól sikerült, mégis nagyon nehéz kupasorozat elé néznek.

Nagy-Pál Tamás Második alkalommal rendezték meg a Kocsis Sándor-emléktornát, melyen az Aranycsapat legendás játékosának két egykori klubja, vagyis a Ferencváros és a Barcelona U19-es korosztálya mellett a Grosics Akadémia és a Puskás Akadémia (címlapfotó: puskasakademia.hu/Beke Norbert) is részt vett. Mi több, a felcsútiak megnyerték a viadalt.

Komjáti András

Komjáti András (balra)  •  Forrás: puskasakademia.hu/Beke Norbert

Az pedig főleg annak tükrében szép eredmény, hogy az elődöntőben a katalánokat sikerült legyőzniük, gól nélküli meccs végén, tizenegyesekkel. Abban már nem volt semmi meglepetés, hogy korosztályos bajnokként a döntőben 3-0-ra verték az FTC-t.

„Hatalmas öröm, hogy Európa egyik elit utánpótláscsapata ellen diadalmaskodtunk – nyilatkozta honlapunknak a Puskás vezetőedzője, Komjáti András. – Elsősorban szerintem motiváltságban sikerült felülmúlnunk a katalánokat. Az első félidőben inkább a Barça játszott mezőnyfölényben, a szünet után viszont agresszívabbá váltunk a középpályán, és a letámadásunkkal zavarba tudtuk hozni az ellenfelet. Négy komoly helyzetünk is volt ennek köszönhetően, bár sajnos egyiket sem sikerült gólra váltani.”

Kifejtette, hogy a spanyol alakulat, ha még csak kicsiben is, de ugyanazt a stílust próbálta visszaadni, amit Lionel Messiék is képviselnek. „Sokpasszos játékból váltottak sebességet. A mi taktikánk is a labdajáratáson alapult, de gyorsabban mentünk át támadásba, nem türelemjáték volt jellemző.”

A gránátvörös-kékek labdabiztosabbak voltak, és technikailag is honfitársaink fölé nőttek, viszont ezen a mérkőzésen annyira nem látszott Komjáti szerint, hogy csapata előtt járnának, amely nyilván nagyban volt köszönhető a motivációs tényezőnek is. Viszont az eredményt ismerve örömteli hír, hogy ez az a felcsúti korosztály, amely az ifjúsági Bajnokok Ligájában képviseli hazánkat.

Tajti Mátyás

Tajti Mátyás a Barcelonában lépett pályára  •  Forrás: puskasakademia.hu/Beke Norbert

„Ezért is volt ez remek megméretés a kupasorozat előtt. Nem akármilyen csapat ellen tesztelhettük, hol is tartunk. Ezek után még jobban várjuk a keddi sorsolást. De így is nehéz sorozat elé nézünk, mert ez a korosztály már az NB III-ban játszik, vagyis az élvonalbeli gárda tartalékcsapata vagyunk. Ez azt jelenti, hogy az első keretből kimaradó három idősebb, illetve több fiatal is játszik nálunk. Emiatt nem mindenki léphet pályára mindig a BL-korosztályból. Ráadásul csak a szombati NB I-es bajnoki után derül ki, hogy kire számíthatok vasárnap. Mindenesetre próbálok úgy rotálni, hogy mindenki felkészülhessen a sorozatra.”

A mostani tornára visszatérve: a Barcelona soraiban volt a Puskás növendéke, Tajti Mátyás is. „Bár én nem láttam őt Felcsúton játszani, a kollégák egyetértettek abban, hogy elsősorban dinamikában fejlődött, és az izomzata is látványosan megerősödött. Azt pedig már én is megfigyelhettem, hogy tökéletesen beilleszkedett a katalán játékrendszerbe.”

Amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy a Grosics Akadémia elleni bronzmérkőzésen mesternégyest ért el, amellyel a torna gólkirály címét is megszerezte.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS