Bayern-köszöntő, Hertha-búcsúztató az Olimpiai Stadionban

foci002.jpg

Hű maradt önmagához Hertha, és vereséggel búcsúzott a Bundesliga első osztályától. Dárdai Pál csapata 13 év óta először ismét a másodosztályban kezdi az őszi szezont, és bár a szurkolók reménykednek a mielőbbi visszajutásban, szakértők szerint erre két-három évet valószínűleg várni kell.

A berlini Olimpiai Stadionban az idei bajnokság záró fordulójában a már bajnok Bayern München megérdemelt győzelmet aratott, és a sztár – ezúttal két góljával – ismét a holland Arjen Robben volt. A stadionba csaknem 60 ezren látogattak ki, hogy búcsúztassák kék-fehér kedvenceiket, és a szurkolók többsége szebb búcsúra számított. A Herthának azonban esélye sem volt a győzelemre, de még a döntetlenre sem, miközben  a holland Louis van Gaal együttese szokott és kiváló formáját hozta.

 A berlini szurkolók ugyanakkor rendkívüli sportszeretetről tettek  tanúbizonyságot. A mérkőzés után ugyanis úgy ünnepelték a Német Labdarúgó Szövetség és a Labdarúgó Liga által hivatalosan is köszöntött bajorokat, mintha a Hertha nyerte volna a bajnoki címet. A tudósítónak külön is feltűnt a berlini és müncheni szurkolók "békés együttélése", a mérkőzést a pályán kívül egyetlen apró incidens sem zavarta meg, a hangulat, a harmónia irigylésre méltó volt.

A berlini klub rekordere, a magyar válogatott Dárdai ezúttal csereként sem jutott szóhoz, a Hertha játékosai pedig a mérkőzés lefújása után szinte minden búcsú nélkül, leszegett fejjel hagyták el a pályát. Egyedül a válogatott csapatkapitány, Arne Friedrich integetett a közönségnek, ezzel is jelezve, hogy kék-fehér színekben a szombati az utolsó mérkőzése volt.

A szebb időket látott berlini csapat történetében most új fejezet kezdődik, minden valószínűség szerint új edzővel és gyökeresen új játékoskerettel. Néhány szurkoló az MTI-nek elmondta: abban mindenképp reménykednek, hogy Dárdai Pál még egy évig legalább a profik között folytatja. A 34 éves magyar játékost – mint fogalmaztak – "hősnek" tartják, aki a labdarúgás szeretetével, csupa szív játékával és küzdeni akarásával mindig is példát mutatott. Dárdaira ezért még szükség lenne a másodosztályban is.

És hogy a magyar játékosoknak milyen jó hírük van Berlinben, azt mi sem bizonyítja jobban annál, amit egy idősebb Hertha-szurkoló az MTI-nek mondott. Nevezetesen azt, hogy a klub történetében kevés olyan kiváló játékos volt, mint a közelmúltban elhunyt Varga Zoltán. Néhány fiatalabb szurkoló pedig arról álmodozott, hogy Király Gábor meggondolja magát, és visszatér a berliniekhez. A jelenleg a München 1860 csapatában védő, magyar válogatott hálóőr ugyanis szerintük a Hertha eddigi legjobb kapusa volt. Ráadásul Dárdaival együtt a berliniek kedvence.

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.