Beckenbauer beálogatná Kurányit

beckenbauer.jpg

A Bayern München korábbi klasszis játékosa, Franz Beckenbauer Kevin Kuranyi visszatérésében látja a német labdarúgó-válogatott csatárgondjainak megoldását.

    "A válogatott mindannyiunké – nyilatkozta hétfőn Beckenbauer. – A legjobb játékosokra, köztük Kuranyira is szükségünk van, hogy a nyári világbajnokságon magasba emelhessük a trófeát."

    Kuranyi 17 találattal vezeti a Bundesliga góllövőlistáját, ennek ellenére a szakvezetés elzárkózik a beválogatásától. A Schalke támadója még 2008 októberében különbözött össze Joachim Löw szövetségi kapitánnyal, aki az esetet követően azonnal kirakta a keretből.

    Löw akkor kijelentette, hogy a továbbiakban ne számítson meghívóra, később pedig megerősítette: Kuranyi számára nincs visszaút.

    "Ez a fajta határozott elutasítás már kezdetben is zavart – szögezte le a Császár a 28 éves csatár mellőzése kapcsán. – Túl nagy büntetés ez egy játékosnak. Javaslom, hogy a szövetség vezetői üljenek le Kuranyival, és keressenek olyan megoldást, amely mindenkinek megfelel."

    A korábban a Stuttgart csapatát erősítő, amúgy magyar felmenőkkel is rendelkező támadó visszahívását követelő hangok azért erősödtek fel, mert a Löw által favorizált befejezőcsatárok – Klose és Podolski – hónapok óta formán kívül játszanak, Gomez és Kiessling pedig meccshiánnyal küzd.

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.