Beharangozó: Milan-Napoli

11 év és 2 hét után – pontosan 4031 napot követően – a Milan újra pályára lép a San Siróban a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében. Ezúttal az olasz bajnokság listavezetője, a Napoli lesz az ellenfél. A párharc két mérkőzésen dől el és az odavágót a San Siróban rendezik. Íme a mérkőzés beharangozója.

A Milan másodikként jutott tovább az E-csoportból a csoportgyőztes Chelsea mögött, méghozzá 6 meccsen 10 pontot szerezve 3 győzelemmel, 1 döntetlennel és 2 vereséggel. A csapat a csoportkörben egy Salzburg elleni 1-1-es döntetlennel kezdett, majd 3-1-re legyőzte a Zagrebot. Ezt követően két vereség született a Chelsea ellen: Londonban 3-0-ra, míg Milánóban 2-0-ra kapott ki a csapat. Végül a csoportkör utolsó két fordulójában 4-0-s győzelem született a Zagreb és a Salzburg ellen is.

A nyolcaddöntőben a Premier League-ben szereplő Tottenham volt az ellenfél és összesítésben 1-0-val sikerült továbbjutni. Az odavágón 1-0-s győzelem született Brahim Diaz góljának köszönhetően a San Siróban, míg a visszavágó 0-0-s döntetlent hozott a Tottenham Hotspur Stadionban.

A Milan legutóbb 2012 tavaszán szerepelt a legjobb 8 között a Bajnokok Ligájában, akkor az FC Barcelona jelentette a végállomást a negyeddöntőben. Az első meccs 2012. március 28-án 0-0-s döntetlent hozott a San Siróban, azonban a visszavágón – 2012. április 3-án – 3-1-re nyertek a katalánok.

A csapat házi góllövőlistáját Olivier Giroud vezeti 12 góllal, míg Rafael Leao a második legeredményesebb játékos 11 találattal. Brahim Diaz 6 alkalommal volt eredményes és Junior Messias 5 gólos. Theo Hernández, Ante Rebic és Alexis Saelemaekers 3 gólnál jár.

A Napoli kiváló teljesítményt nyújtva 6 meccsen 5 győzelemmel és 1 vereséggel, azaz 15 szerzett ponttal jutott tovább csoportelsőként a Liverpoolt, az Ajaxot és a Rangerst megelőzve. A csapat hazai pályán egy 4-1-es sikerrel kezdett a Liverpool ellen, majd a Rangerst és az Ajaxot is oda-vissza legyőzte. Végül a csoportkör utolsó fordulójában a Napoli 2-0-ra kikapott a Liverpooltól, így nem tudott 100 százalékos mérleggel zárni.

A nyolcaddöntőben az Európa Liga-címvédő Eintracht Frankfurttal sorsolták össze a Napolit, amely kettős győzelemmel ment tovább. Az első párharcot Németországban 2-0-ra nyerte a csapat, míg a visszavágón 3-0-ra győzedelmeskedett hazai pályán.

A Napoli legeredményesebb játékosa 29 tétmeccsen 25 góllal Victor Osimhen, majd Khvicha Kvaratskhelia következik 14 találattal. Giovanni Simeone 8 gólnál, Piotr Zielinski 7 gólnál, Eljif Elmas 6 gólnál és Giacomo Raspadori 5 gólnál tart.

A nápolyi együttes tavaly nyáron szerződtette Min-jae Kimt (18 millió €), Mathias Oliverát (16 millió €), Frank Anguissát (16 millió €), Khvicha Kvaratskheliát (11,5 millió €), Leo Östigardot (5 millió €), míg Giacomo Raspadorit és Giovanni Simeonét kölcsönvette. A távozók között volt Kalidou Koulibaly, Fabián Ruiz, Arkadiusz Milik, Adam Ounas, Andrea Petagna, Lorenzo Insigne, Dries Mertens, David Ospina és Faouzi Ghoulam is.

MILAN – NAPOLI
Időpont: 2023.04.12. 21:00
Helyszín: Stadio San Siro, Milánó
Játékvezető: Kovács István
TV: Sport 1

Kovács István fújja a sípot a Milan-Napoli meccs odavágóján. A 38 esztendős román-magyar kettős állampolgárságú játékvezető 2010 óta FIFA-bíró és eddig összesen mindössze egyetlen meccset vezetett a Rossonerinek, nevezetesen 2017 augusztusában a Shkendija elleni 1-0-ra megnyert meccset az Európa Liga selejtezőjében. A VAR szobában Bastian Dankert fog helyet foglalni.

Játékvezető: Kovács
Partjelzők: Marinescu, Artene
Negyedik bíró: Fesnic
VAR: Dankert
AVAR: Fritz

VÁRHATÓ KEZDŐCSAPATOK:

MILAN (4-2-3-1):

Maignan
Calabria, Kjaer, Tomori, Theo
Tonali, Krunic
Brahim, Bennacer, Leao
Giroud

NAPOLI (4-3-3):

Meret
Di Lorenzo, Rrahmani, Kim, Olivera
Anguissa, Lobotka, Zielinski
Lozano, Raspadori, Kvaratskhelia

EGYMÁS ELLENI MÉRLEG:

A Milan eddig összesen 171 tétmeccset játszott a Napoli ellen, a mérleg 68 győzelem, 52 döntetlen, 51 vereség, továbbá 247 rúgott gól és 193 kapott gól.

M GY D V
Hazai pályán 86 38 29 19
Idegenben 85 30 23 32
Összesen 171 68 52 51

LEGUTÓBBI ÖSSZECSAPÁSOK:

A két csapat legutóbb április elején találkozott egymással, akkor a Serie A-ban idegenben 4-0-ra nyert a Milan, köszönhetően Rafael Leao duplájának, valamint Brahim Diaz és Alexis Saelemaekers találatának.

IDŐPONT MÉRKŐZÉS  
2023.04.02. Napoli-Milan 0-4
2022.09.18. Milan-Napoli 1-2
2022.03.06. Napoli-Milan 0-1
2021.12.19. Milan-Napoli 0-1
2021.03.14. Milan-Napoli 0-1
2020.11.22. Napoli-Milan 1-3
2020.07.12. Napoli-Milan 2-2
2019.11.23. Milan-Napoli 1-1
2019.01.29. Milan-Napoli 2-0
2019.01.26. Milan-Napoli 0-0

ESÉLYEK, ODDSOK:

H D V
2,70 3,10 2,80

Az összecsapás szerdán 21:00-kor kezdődik a San Siróban. A várakozások szerint teltház lesz a stadionban és a szurkolók egész stadionos, monumentális élőképet fognak bemutatni a kezdőrúgást megelőzően. Forza Milan!