Beiktatták a magyar pólósokat – immár halhatatlanok

Vasárnapra virradó éjszaka az egyesült államokbeli Santa Clarában beiktatták a vizes sportágok halhatatlanjai közé együtt, csapatként azt a hat embert, aki Sydneyben, Athénban és Pekingben is olimpiai aranyérmet nyert a magyar férfi vízilabda-válogatott válogatott tagjaként.

Az International Swimming Hall of Fame ünnepségére – amelyen ott volt Kemény Dénes, a háromszoros aranyérmes férfi válogatott szövetségi kapitánya is, akit 2011-ben már „beiktattak” – az amerikaiaknál megszokott külsőségek között került sor – számol be róla a vlv.hu.

A halhatatlanok egy, a dicsőségüket jelképező, a vállukon elhelyezett szalagot valamint egy kisebb trófeát kaptak.

„Nagyon nagy boldogság, nagyon büszke vagyok, hogy így hatan egyszerre kerültünk be és annak is külön örülök, hogy mindannyian itt vagyunk, alkalmunk van ezt az eseményt egy kicsit megünnepelni. Természetesen ennek a sikernek ugyanúgy részese az a 15 ember, aki most nem lehet itt, mert „csak” kétszeres vagy egyszeres olimpiai bajnok. Kívánom nekik, hogy előbb-utóbb ők is bekerüljenek ide, illetve ez alkalommal meg kell emlékeznem a stábok azon tagjairól, akik ennek a három olimpiai ciklusnak a munkájában részt vettek és természetesen Kemény Dénesről, aki immár hat éve halhatatlan” – mondta Benedek Tibor a vlv.hu-nak.

„Egy újabb elismerés, ami emlékeztet arra, hogy milyen történelmi sikereket érhettem el ezekkel a nagyszerű fiúkkal. Büszke vagyok arra a 17 évre, amit a magyar válogatottban töltöttem el. Köszönet annak a rengeteg kiváló játékosnak és edzőnek akik végigkísértek ezen az úton” – jegyezte meg Kásá Tamás.

(vlv)

Forrás: www.mob.hu – RSS