Belga trénert nevezett ki a Schalke 04 – HIVATALOS

A német másodosztályban (2. Bundesliga) is gyengélkedő Schalke 04 edzőváltásról számolt be…

A Schalke 04 hivatalos felületein keresztül tudatta, hogy Thomas Reis helyett a jövőben Karel Geraerts lesz a gelsenkircheni csapat új vezetőedzője.

Az újonnan kinevezett 41 esztendős belga szakember tavaly az év edzője volt a Jupiler League-ben, miután első edzői megbízatása alkalmával a belga bajnokság harmadik helyéig vezette a Royale Union Saint-Gilloise együttesét, mellyel sokáig versenyben voltak a bajnoki címért. Geraerts egy év alatt 57 tétmérkőzésen irányította az első csapatát, amely 35 meccset nyert meg a kezei alatt 11-11 döntetlen és vereség mellett.

“Az első találkozó után egyértelmű volt számunkra, hogy Karel Geraerts pontosan megfelel azoknak a kritériumoknak, amelyeket a Schalke vezetőedzőjével szemben támasztottunk” – nyilatkozta Peter Knäbel, a klub igazgatótanácsának tagja.

Geraerts 2025. június 20-ig szóló szerződést kötött az új csapatával, amelynél szerdán tarthat először edzést.

A Bundesligából az előző idény végeztével búcsúzó Schalke 9 forduló után hét pontot gyűjtve a 16., osztályozót érő helyen áll a német másodosztályban.

fociclub