Bence hazahozta

Bár arról a külvilágnak előzetesen keveset beszélt, az aranyéremért utazott az eskilstunai junior Európa-bajnokságra a kalapácsvető Halász Bence. Az Eb-csúccsal megszerzett győzelem lendületet ad, de a felnőttmezőny még messze van.

reb Nem sokkal egy évvel ezelőtt kényszeredett mosollyal, szinte vigasztalhatatlanul álldogált a dobogón Halász Bence a nandzsingi ifjúsági olimpián, miután ezüstérmet szerzett kalapácsvetésben. Persze, hiszen az aranyéremért utazott Kínába, ráadásul a selejtezőben mutatott formája alapján legfeljebb az tetszett kérdésnek, hogy mekkora fölénnyel győz.

Nagyjából egy héttel ezelőtt már felhőtlen örömmel mosolygott és nevetett Halász Bence az eskilstunai junior Eb-n, amelyen első éves juniorként Európa-bajnoki csúccsal diadalmaskodott.

halasz_nemeth

Németh Zsolt (edző) és Halász Bence: kitalálták  •  Fotó: Zádor Péter, MASZ

„Nem hangoztattuk, nem beszéltünk róla kifele, de az edzőimmel mindenképpen úgy gondoltuk, hogy nyerhetek – kezdi a Dobó SE magasra nőtt atlétája. – Az év eleje óta azért dolgoztunk, és nagyon kemény alapozást végeztem. Éreztem, hogy van bennem erő és akarat, hogy nyerjek.”

A rekordot ő sem várta, de persze cseppet sem bánja, pláne, mert nagyon sűrű volt a mezőny – Spiriev Attila sportigazgató szerint régóta nem rendeztek a korosztály kontinensviadalán hasonlóan színvonalas finálét.

Ugyanő tette hozzá, hogy Halász teljesen másként viselkedett Svédországban, mint Nandzsingban: az Eb-n határozott volt, és duzzadt az önbizalomtól. A szakember szerint a tavalyi – csupán a fiatal versenyző tehetségéhez és képességeihez mérten kudarcnak számító – ezüstérem azonban megacélozta, és rengeteget tanult az akkori tapasztalatból.

„Én is éreztem a különbséget – így, ugyanarról a versenyző. – Az ifjúsági olimpián rettenetesen izgultam, görcsöltem, és nem tudtam kihozni magamból a maximumot. Most viszont arra gondoltam, hogy ez tök jó verseny, az első pillanattól az utolsóig élveztem, és látszik is a különbség. Vallom, hogy a kudarcból és a sikerből is lehet és kell tanulni. Az ezüstérmet rosszul éltem meg, de sosem szabad megtorpanni. A mostani győzelem pedig  visszaigazolás, hogy érdemes volt az addigitól kicsit eltérő gyakorlatokat is beépíteni a felkészülésbe.”

Bár az idei legnagyobb feladatot elvégezte, nincs vége a szezonnak. A 6 kg-os kalapáccsal szeretne 80 méter fölé jutni, míg a felnőttszerrel 70 m a cél. Előbbihez 14, utóbbihoz 20 centi hiányzik.

Noha a legtöbb sportágban a juniorkorosztályban aratott siker belépő a felnőttek közé, a 18. születésnapját augusztusban ünneplő Halászra még hosszú út vár. Úgy tervezi, hogy jövőre még elsősorban a korosztályában versenyez, és két év múlva lehet cél a legjobbak világversenye.

Előbb azonban az idén még 70 és 80 m fölé bűvölni a centimétereket.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS