Bennmaradt a BEAC

A BEAC nyerte a két, utánpótlás-nevelésben jeleskedő klub csatáját a bennmaradásért a női kosárlabda NB I-ben, így a Vasas búcsúzni kényszerült.

Lakner Gábor Honlapunkon általában a kiélezettnek ígérkező korosztályos bajnoki kosárlabda-mérkőzésekről szoktunk beszámolni, ezúttal azonban kivételt tettünk, és a felnőtt női NB I vasárnap délutáni összecsapására látogattunk. A Gabányi-csarnokban ugyanis két, utánpótlás-nevelésben jeleskedő műhely, a BEAC és a Vasas küzdött a bennmaradásért. A két győztes mérkőzésig tartó párharc állása 1-1 volt, így a képlet rendkívül egyszerűnek bizonyult: aki nyer, jövőre is a legmagasabb osztályban folytathatja, míg a vesztes az NB I/B-be zuhan.

Szépen megtelt a lelátó, mindkét tábor hangosan biztatta az övéit, és azt ugyan túlzás lenne kijelenteni, hogy a régi Pécs–Sopron mérkőzéseket idézte a hangulat, de női találkozón nagyon régen volt ennyi néző a fővárosban.

Abban mindenki egyetértett: sajnálatos, hogy két, fiatalokat bátran foglalkoztató klub csatázik a bennmaradásért. A vendégeket irányító Halmai Gábor és a BEAC szakosztályvezetőjeként dolgozó Buttás Pál egymástól függetlenül jutott ugyanarra a megállapításra, de el kellett dönteni, melyik a jobb kettejük közül.

Ma a BEAC volt az.

BEAC-Vasas-3-Judie

Dobos Ágnes és Barnai Judit csatája  •  Forrás: BEAC

Az első negyedben állva hagyta a Vasast, és tizenöt ponttal vezetett (10. perc: 25-10). A vendégek nem adták fel, és nagy küzdelemben egyetlen pontra felzárkóztak (27. perc: 38-37). A hazaiak újítani tudtak, 12-0-s rohammal leszakították ellenfelüket, és a hátralévő időben okosan őrizték előnyüket. Végül 74-64-re győzött a BEAC, azzal az élvonalban maradt. A mérkőzés utolsó kosarát a tavaly még az U20-as válogatottban szereplő Zsilinszky Lilla szerezte, legalább egy évig ez volt az utolsó Vasas-találat az NB I-ben. Amíg a győztesek önfeledten ünnepeltek, a vesztesek padlón ülve próbálták feldolgozni a kiesést.

„Nem vagyunk még az A csoport színvonalán, de jobbak, mint a kieső” – összegzett a BEAC-ot edző Balogh Judit, aki aztán, kicsit felengedve, együtt ünnepelt a csapattal.

A Vasast irányító Halmai Gábor az egyik pillanatban még bosszúsan gyűrte gombóccá a statisztikát, de aztán készségesen nyilatkozott honlapunknak:
„Gratulálok a BEAC-nak, nagyon rosszul kezdtünk, és végig futottunk az eredmény után. Nagy csata volt, mi sajnos végig hullámzóan teljesítettünk.”

Buttás Pál, a BEAC szakosztályvezetője láthatólag nagy tehertől szabadult meg a győzelemmel és az azzal járó bennmaradással:
„Nagyon jó mérkőzéseket vívtunk a Vasassal, amely tudvalevőleg az ország egyik legjobb utánpótlás-nevelő műhelye. Mindkét csapatban rengeteg fiatal magyar játékos lépett pályára, nekünk ezért is volt fontos a bennmaradás. A lányok így továbbra is az élvonalban tudnak fejlődni.”

Ahogy már említettük, Halmai Gábor és Buttás Pál is kitért arra: mennyire sajnálatos, hogy a két legfiatalabb átlagéletkorú, szinte csak magyar játékosokat foglalkoztató együttes közül az egyik búcsúzni kényszerül az NB I-től. Utóbbi rendkívül sportszerűen azt is felvetette, hogy létszámemeléssel a Vasas is az élvonalban maradhatna, de az már túlmutat a csapatok hatáskörén.

NŐI KOSÁRLABDA NB I, MÉRKŐZÉS A 9-10. HELYÉRT
ELTE-BEAC Újbuda–Vasas Akadémia  74-64 (25-10, 13-22, 15-11, 21-21)
Gabányi László Sportcsarnok  400 néző. V: Balogh, Vida, Gyuris.
BEAC: PUSZTAI S. 12, PÁL 11, SÜLE 22/12, György 2, BARNAI 24. Cs.: dr. Bagi 1, Zana, Szabó F., Reiner 2. Vezetőedző: Balogh Judit
Vasas: CYMMER 6, Markó 5/3, FARKAS 11/6, Solymosi 4, DOBOS 15. Cs.: Zsilinszky 10, Bajnóczi 5/3, Czirják 3/3, Bernáth 5/3. Vezetőedző: Halmai Gábor
A párharc végeredménye: 2-1 a BEAC javára

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS