Bernd Storck: Erőnléti problémáink voltak a hajrában

A magyar válogatott megbízott szövetségi kapitánya a görögöktől elszenvedett 4-3-as vereség után elmondta: két hasonló játékerőt képviselő csapat mérkőzésén a mieink fáradtsága döntött a hazaiak javára.

Válogatottunk kétszer is vezetett a második félidőben, de a hajrát a házigazdák bírták jobban, és 4-3-ra megnyerték a találkozót.

– Meg akartuk nyerni a mérkőzést, még azt követően is, hogy tudtuk, a románok szünetben már két góllal vezettek Feröeren – mondta a találkozót követően Bernd Storck. – Élvezetes mérkőzés volt, kár az utolsó tíz percben kapott gólokért. A mérkőzés végén már nem volt meg bennünk a kellő erő, ebbe erőnléti problémák is közrejátszottak a vereségben, hiszen a csütörtöki mérkőzés is sokat kivett belőlünk. A vereség ellenére nem tudom hibáztatni a csapatomat, amely mindent megpróbált megtenni a három pontért, és szép, látványos gólokat szerzett. Az utolsó húsz percben vigyáznunk kellett arra, hogy a kulcsjátékosaink ne kapjanak sárga lapot, Dzsudzsák Balázsnál és Gera Zoltánnál is eltiltást ért volna egy figyelmeztetés, ezért döntöttünk a lecserélésük mellett. Nem szabad elfelejteni, hogy milyen játékerőt képvisel ellenfelünk, úgy érzem, ezen a találkozón azonos szintet képviseltünk, mint a görögök.

Forrás: www.mlsz.hu – RSS