Bernd Storcknak tetszett a válogatott játéka

A-válogatottunk 4-0-ra legyőzte az U21-es válogatottat ausztriai edzőtáborában, egymás közti mérkőzésen.

Az Ausztriában edzőtáborozó A-válogatott pénteki napján egy edzőmérkőzés kapta a főszerepet, a gyakorlómeccset megelőzően csak egy taktikai megbeszélés és egy közös séta szerepelt a játékosok programjában. A délutáni összecsapáson az Oscar Corrochano vezette U21-es együttes volt a válogatott játszópartnere, a magyar-magyar derbit két – amúgy egy közeli nemzetközi tornán résztvevő, de a találkozó kedvéért a helyszínre elbuszozó – gyerekcsapat lelkes buzdítása tette hangulatossá.

A mérkőzésen a sérülését követően még a rehabilitációt végző Elek Ákos és Németh Krisztián mellett a bokáját fájlaló Lang Ádám sem lépett pályára, a többiek számot adhattak jelenlegi felkészültségi állapotukról a szakmai stábnak. A mérkőzés négy gólját az első félidő hozta meg, Pintér Ádám, Lencse László, Sallai Roland és Korcsmár Zsolt is eredményes volt a szünet előtt, négygólos előnyt szerezve az A-válogatottnak. A fordulás után is a felnőttek domináltak, de újabb gól nem született, a második félidőt döntetlenre hozták az U21-esek. A meccsen Gera Dánielt és Korcsmár Zsoltot is le kellett cserélni kisebb sérülés miatt, előbbi a bokájára kapott rúgást, utóbbi a combját fájlalta.

DSC_0413

– Összességében nagyon tetszett, amit láttam, de természetesen nem kell túlértékelni ezt a mérkőzést – nyilatkozta a meccs után megtartott sajtótájékoztatón Bernd Storck szövetségi kapitány. – Sok helyzetet sikerült kialakítanunk, gyors futballt játszottunk, és a védelem is jó munkát végzett, hiszen minden ígéretes helyzetet sikerült meghiúsítania. A csapatrészek jól dolgoztak együtt, és a fiatalok is jól szálltak be a játékba. Nagyon intenzív edzésmunkát folytattunk az elmúlt napokban, ez az utolsó húsz percben volt észrevehető, de az Eb kezdetére csúcsformában lesznek a játékosok.

A-válogatott – U21-es válogatott 4-0 (4-0)
A-válogatott: Király Gábor (Dibusz Dénes, 46.) – Fiola Attila (Gera Dániel, 46., Nagy Dominik, 70.), Juhász Roland, Korcsmár Zsolt (Kecskés Ákos, 77.), Korhut Mihály – Bese Barnabás, Pintér Ádám (Kocsis Gergő, 46.), Vida Máté, Sallai Roland – Nagy Ádám, Lencse László (Böde Dániel, 46.).
U21-es válogatott, első félidő: Nagy Gergő – Botka Endre, Kecskés Ákos, Bobál Dávid, Nemes Milán – Nagy Dominik, Berecz Zsombor, Németh Márió – Prosser Dániel, Novák Csanád, Zsótér Donát
Második félidő: Székely György – Talabér Attila, Lenzsér Bence, Baki Ákos, Szivacski Domát – Cseke Benjámin, Haris Attila – Holander Filip, Madarász Márk, Ádám Martin – Novothny Soma
Gólszerzők: Pintér (8.), Lencse (13.), Sallai (15.), Korcsmár (45.)

Forrás: www.mlsz.hu – RSS