Beszélni fognak a rajtokról a Mercedesnél

F1

2016. szeptember 5. hétfő, 07:34

Szerző: Gobodics Tamás, fotó: dppi

Lewis Hamilton szerint egyszerűen nem elég jó a kuplungszerkezet, át fogják beszélni ezt a csapattal – úgy véli, hogy ezeken az abroncsokon nem lehetett eltüntetni ekkora hátrányt Monzában.

Hiába uralta az időmérőt Monzában Lewis Hamilton, a rajtnál elkövetett hibáját nem tudta kijavítani a versenyen és esélye sem volt Nico Rosberg ellen – a második hely volt a maximum, amit kihozhatott a hétvégéből. A brit pilóta szerint ezeken az abroncsokon pláne nem volt reális a felzárkózás.

HamiltonWolff

“Azt hiszem, hogy kilenc-tíz másodpercre közelítettem, de sajnos a jelenlegi gumikkal ez túl nagy különbség” – mondta Hamilton a Sky Sportsnak. “Nem Nicóval versenyeztem, hanem a mögöttem lévőkkel, az volt a cél, hogy ők ne előzzenek meg és ne veszítsek még több pontot. Meg tudtam volna tartani a tempóm és nagyjából hat másodpercre felzárkózni, de a győzelemhez az sem lett volna elég, mert tizenöt másodperc eltüntetéséhez minden körben három-négy tizeddel gyorsabbnak kell lenni, ebben pedig hamar elfogy az abroncs.”

Az elrontott rajttal kapcsolatban először azt mondta, hogy a saját hibája volt, ám a futam után már arról beszélt, hogy igazából nem tudja, hogy mi történt – a kuplungon még javítaniuk kell. “Továbbra sem működik kiegyensúlyozottan, láthattuk ezt Nicóval a Német Nagydíjon és velem is többször az idei szezon során. Ezen a dolgon javítanunk kell és fogunk is beszélni róla kedden. A pole-pozíció megszerzésével semmi bajunk nincs, csak az elindulással.”

Forrás: www.formula.hu – RSS