Férfi Ob I: erőnyerő lehet az OSC

vinczeb

Augusztus elején kezdte meg a felkészülést az OSC a 2016/2017-es szezonra. Vincze Balázs csapatának nagy tervei vannak az idei szezonra…

vinczeb

Megy a munka az OSC-nél (fotó: Balogh Máté)

Mint ismeretes három nagy erősítés érkezett a nyáron az együtteshez, hiszen Zalánki Gergő, Slobodan Nikics és Lukas Seman is az újbudaiaknál fog pólózni. A szezon közeledtével Vincze Balázs az oscwp.blog.hu-nak adott helyzetjelentést: Augusztus 8-án volt az első közös edzésünk, tehát egy elég hosszú edzésmentes időszakon voltunk túl. A játékosok július 1-jétől személyre szabott edzéstervet kaptak, hogy szinten tartsák magukat. Az előírt programot mindenki tisztességesen végigcsinálta, ennek az eredménye meg is látszott, senkin nem volt érezhető a majd hathetes kihagyás. Természetesen ettől függetlenül szükség volt arra, hogy fokozatosan kapják meg a terhelést, de az egyéni feladatoknak köszönhetően, az edzések intenzitása egy magasabb szintről indulhatott.

A vezetőedző az elkövetkezendő időszakról így nyilatkozott: “Szép fokozatosan a játék is szerepet kap az edzésen, valamint azok a játékelemek is, amelyekről úgy gondolom, hogy ismételnünk, vagy erősítenünk kell a mérkőzésekre való felkészülés szempontjából. Szeptember 15-én és 16-án részt veszünk egy miskolci tornán, ahol nagy valószínűség szerint a házigazdával, a Kassával, és ha ezt a két mérkőzést megnyerjük, akkor az Egerrel fogunk játszani. Az ezt követő héten pedig már kupamérkőzések várnak ránk, majd a következő hétvégén a Kondorosin rendezzük a BL első selejtező csoportját. Egy hónapunk van, hogy a csúcsforma közeli állapotot elérjük, és hosszú időn keresztül megtartsunk azt. Elég, ha csak arra gondolunk, hogy október 5-én a Szolnok ellen játszunk idegenben, és az alapszakaszban szerzett pontokat idén is továbbvisszük.”

A távlati tervekről is beszélt: “A rájátszás első köre némileg módosul, hét pontig tartó párharcokat kell majd vívni, de ebbe az alapszakaszban lejátszott két mérkőzés eredménye is beleszámít. Remélem, hogy ezzel sikerül megtölteni az uszodákat még a helyosztók előtt. A sorsolásunk egyik üde színfoltja, hogy idén eljutunk Szentesre, ennek különösen örülök, de a többi ellenfelünk ellen is nagyon komoly, koncentrált meccseket kell vívni, hogy meg tudjuk szerezni az alkalmanként megszerezhető három pontot.”

Az OSC a Magyar-kupával Pécsen kezdi meg a szezont szeptember 23-án, majd 27-én az OB I-ben a Pécsett fogadja.

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS