Bianchi apja látni akarja a FOM felvételeit

F1

2016. szeptember 13. kedd, 16:26

Mint kiderült, nem a család kérésére tartják titokban az elmúlt két évtized egyetlen halálos F1-es balesetének felvételeit – Philippe Bianchi szerint akadályozni kívánják az igazságért folytatott küzdelmét.

Továbbra folytatja harcát az igazságért a tavaly nyáron elhunyt Formula-1-es pilóta, Jules Bianchi édesapja, aki ügyvédeket fogadott annak bizonyítására, hogy súlyos mulasztások vezettek fia balesetéhez, illetve halálához. A francia Minute-Auto.fr-nek nyilatkozva Philippe Bianchi azt is elárulta, hogy a sportág belső köreiből sokan rossz szemmel nézik tevékenységét, őt viszont ez semmitől nem tartja vissza:

„Továbbra is azt mondom, hogy egyértelmű hibák történtek. Jules balesete nem felelt meg a munkájával járó kockázatoknak. Még a legszörnyűbb incidensekről is mutatnak visszajátszásokat, erről viszont nem kerültek nyilvánosságra a FOM felvételei, melyek megmutathatnák, hogy mi is történt valójában” – nyilatkozta Philippe Bianchi, ami azért is érdekes, mert sokszor épp a családot tiszteletben tartva nem hozzák nyilvánosságra az ilyen képsorokat.

bianchi-baleset-2

„Semmilyen hatással nincsenek rám az emberek, akik pusztán azért támadnak, mert meg akarják tartani az F1-ben elfoglalt helyzetüket” – folytatta Bianchi. „Ha legalább annyit mondanának, hogy igen, történtek hibák, melyeket nem tudunk jóvátenni, már az is előrelépést jelentene. Ügyvédeket alkalmaztam, hogy kiderüljön az igazság, s hogy a felelősök megfizessenek a hibáikért. El sem tudom képzelni, hogy van olyan szülő, beleértve a kritikusainkat is, aki nem ugyanezt tenné, ha valami történne a gyerekével.”

Az elhunyt versenyző édesapja azt is kiemelte, miért érzi másnak fia tragédiáját, mint Henry Surtees 2009-es halálesetét vagy Felipe Massa kis híján végzetes hungaroringi incidensét ugyanabból az évből: „Ha Jules-nek egy olyan balesete lett volna, mint ezek, egy szavam sem lenne, hiszen tisztában volt az általa vállalt kockázatokkal. Az ő balesete körül viszont semmi sincs rendben!”

Philippe Bianchi emellett azt is elárulta, hogy a fia emlékére életre hívni tervezett juniorprogram könnyen lehet, hogy nem valósul meg… „Emlékszem, Jules még a kórházban volt, amikor egy barátom ezt mondta nekem: tudod, Philippe, egyszer majd egyedül maradsz. És most kissé ezt érzem. Az egyik projektem volt a fiatal versenyzők támogatására, de ez sokkal nehezebb, mint akkor tűnt. Az embereket, akik elkötelezték magukat mellette, nemigen lehet elérni. Reméljük, nem felejtik el, amit a kezdetekkor mondtak nekünk.”

Az eredeti, francia nyelvű interjú itt olvasható.

Forrás: www.formula.hu – RSS